Újszövetségi levelek – Pál Timóteushoz írt levelei
Az Újszövetség leveleit két csoportra oszthatjuk. Az egyikbe Pál apostol levelei, a másikba az ún. katolikus, vagyis közönséges levelek tartoznak.
A levelek jelen sorrendjének megállapításánál nem azok keletkezési idejét, hanem tartalmi fontosságát tartották szem előtt.
A katolikus, vagyis a közönséges levelek nem egyes gyülekezeteknek vagy személyeknek, hanem az összes keresztyén gyülekezeteknek szólnak. Ilyen levél hét van, nevezetesen a Jakab egy, a Péter két, a János három és a Judás egy levele.
Pál apostol levelei, mint igazi levelek s alkalmi iratok, úgy az ő személyére, valamint a gyülekezetek életére nézve igen fontos történeti okmányok. A katolikus levelek ellenben voltaképpen nem is levelek, hanem csak levélformába öltöztetett értekezések különböző gyakorlati egyházi kérdésekről. Innét, hogy azokban a keresztyén gyülekezetek általános szükségletei vannak tárgyalva üdvös intésekkel kapcsolatban.
ÚSZ-ben összesen 21 levél van, ebből 13 a Pál apostol levele.
Pál leveleit többféleképpen szokták csoportosítani:
1,
a, Tanítói levelek a gyülekezetekhez: Római, Korinthusi, Galata, Efézusi, Filippi, Kolossé, Thesszalonika
b, Pásztori levelek személyekhez, gyülekezeti vezetőkhöz: Timóteus, Titusz, Filemon
2,
a, Nagy levelek: Róm, Kor, Gal
b, Fogságban írt levelek: Ef, Fil, Kol, Filem
c, Pásztori levelek: Tim, Tit
A levélforma elemei:
- Levél szerzője/feladó
- Címzés, megszólítás
- Üdvözlés (apostoli köszöntés) „Kegyelem néktek…”
- Bevezetés
- Tárgyalás, a téma kifejtése
- Befejezés
- Elbúcsúzás, a levél lezárása, személyes üdvözletek
A Timóteushoz írt levelek:
A pásztori levelek közé tartozik. Ez az találóan jellemzi Pál leveleinek ezt a csoportját, mert mindegyikben rendelkezéseket találunk, amelyek a gyülekezetek pásztorainak és más tisztségviselőinek a feladatairól szólnak.
A levelek jellege.
Az 1Tim és a Tit inkább hivatalos, pásztorlevél jellegűek, ezzel szemben 2Tim-nak főleg magánlevél jellege van. Azonban a 2Tim bevezető részének és a záró fejezetnek a kifejezéseiből arra következtethetünk, hogy Pál ezt a levelet is nemcsak a címzettnek, hanem rajta keresztül a Timótheusra bízott gyülekezetnek, ill. gyülekezeteknek is szánta.
Az első levélben Pál apostoli tekintélyénél fogva rendelkezéseket ad a kisázsiai gyülekezetekben megbízottjaként munkálkodó Timotheusnak.
Timóteus:
Timotheus Lisztrából származik, apja görög, anyja zsidó származású keresztyén volt. A 2Tim 1:5-ben Pál említi Timotheus anyjának (Euniké) és nagyanyjának (Lóis) a nevét, akiknek az igazi hitére emlékezteti az apostol szeretett tanítványát. Pál, közvetlenül a második missziói útja elején, a Barnabással történt szakítás után kapja mintegy isteni ajándékként Timotheust, aki élete végéig leghűségesebb munkatársa volt. Timotheus először Silással együtt kiséri az apostolt missziói utain, hamarosan azonban önálló feladatokat is kap. Pál athéni tartózkodása alatt Timotheust Thessalonikába küldi a gyülekezet erősítésére. Fogsága idején Pál azzal a feladattal küldi Timotheust Filippibe, hogy hírt vigyen neki a szeretett gyülekezet helyzetéről. ApCsel 20:4 szerint elkísérte az apostolt utolsó jeruzsálemi útjára. A Kolossé és a Filemon levél tanúsága szerint fogságában is kísérője volt.
A Pásztori Levelekben az apostol egykori ifjú kisérője már felelős evangélistaként áll előttünk, aki Kis-Ázsia gyülekezeteiben Pál teljhatalmú megbízottja, a gyülekezeteknek püspököket, azaz felvigyázókat és lelkipásztorokat választ, presbitereket rendel és egyházfegyelmi ügyekben dönt, és tévtanítók ellen védi az evangéliumot, a Krisztusról szóló apostoli bizonyságtételt.
A 2. levélben a vértanú halál előtt álló apostol hívja magához a leghűségesebb tanítványt, hogy rábízza testamentumát és szolgálatának folytatását. Legutoljára a Zsidókhoz írt levél ad hírt róla, amint fogságából szabadult. Ősi keresztyén hagyomány szerint Efézus első püspöke volt.
A levelek keletkezési helye és ideje.
1Tim feltételezi, hogy Pál és Timotheus a levél írása előtti időben együtt munkálkodtak Efézusban. Ezután Pál elment Macedóniába, ahonnan szóban küldött rendelkezései megerősítésére és az időközben támadt kérdések megoldására segítségül írja ezt a levelet Timotheusnak és a rábízott efézusi, ill. kisázsiai gyülekezeteknek.
A 2Tim írásának idején az apostol Rómában van, fogságban. Bár első tárgyalása kedvezően folyt le, bizonytalan ügyének kimenetele felöl és számol kivégzésével. A Timotheushoz írt I. levelet kb. Kr. u. 63-ban írhatta Pál, a Timotheushoz írt II. levelet pedig Kr. u. 64-ben, közvetlenül halála előtt.
A levelek tartalma.
Az 1Tim tartalma: 1. Timotheusnak a tévtanítók ellen határozottan kell képviselnie Krisztus Evangéliumának tanítását
- A gyülekezet Istentisztelete
- A gyülekezet vezetőinek, a püspököknek és a diakónusoknak feddhetetlen életűeknek és tanításra alkalmasaknak kell lenniük
- Tanítás a helyes keresztyén önmegtartóztatásra és kegyességre
- Az özvegyekről és a presbiterekről
- A gyülekezetekben élő keresztyén rabszolgák magatartásáról
- Lelkigondozói tanácsok Timotheusnak a hit harcához
- Tanács a gazdag keresztyéneknek
- A levél summája: Timotheusnak a feladata a hamisítatlan evangéliumi hagyomány megőrzése és harc a hamis tanok ellen.
A 2Tim tartalma: 1. Hálaadás Timotheus hitéért. Vágyódás a szeretett tanítvány után
- Timotheus ne szégyellje a fogoly Pált és az általa képviselt evangéliumot, mint sok hűtlen munkatárs tette
- Timotheusnak az evangéliumért meg kell harcolnia az igaz harcot.
- A tévtanítókat határozottan, mégis a szelídség lelkével kell megtérésre inteni
- A Krisztus visszajövetelét megelőző idők jellemvonása a tévtanítás
- Pál ünnepélyes esküvel kötelezi Timotheust a vállalt szolgálat elvégzéséhez, az evangélium megtartásához
- A vértanú halál előtt álló apostol számadása és reménysége
0 Comments