Reformátori alapelvek
Ha hitről beszélünk, akkor a keresztyén hit megjelölése elé mi még odateszünk egy jelzőt: református keresztyén hitünk van. Négy dolog miatt lesz református a mi hitünk, ezt úgy is szokták nevezni, a négy sola. Luther Márton foglalta össze teológiai tanításait ebben a négy dologban, és ezzel valamelyest szembe került a római katolikus tanítással.
- Sola gratia = egyedül kegyelemből. A római katolikus egyház az emberről azt tartja, hogy képes a jó cselekvésére (optimista antropológia, vagy optimista embertan). Luther viszont vallotta az ember teljes romlottságát. Bűnösek vagyunk mindannyian születésünktől fogva, ezért az üdvösséghez nincs hozzájárulásunk, nem érdemeljük meg az üdvösséget. Egyedül kegyelemből kaphatjuk.
- Sola fide = egyedül hit által. A kegyelem nem egy dolog, vagy tárgy, amellyel az egyház rendelkezik, és amelyet a sákramentumok az emberbe beletölthetnek. A kegyelmet tehát nem közvetítik önmaguktól (ex opere operato) a szentségek az egyházban. A kegyelemben csak hit által lehet részesülni, ami elsőrenden nem egy tárgyilagos valóságnak, tényeknek a megállapítása és vállalása, hanem a teljes ember odaadása és teljes bizalom Istenben. Isten kegyelmét ajándékként fogadhatjuk el Istentől a hit kinyújtott kezével.
- Sola Scriptura = egyedül a Szentírás. A vallásban nem az istenismeret áll a középpontban, hogy én mit gondolok és mit spekulálok ki az Isten lényéből (ahogyan Aristoteles ókori görög filozófus tanította). Isten irántunk való szeretetét és nekünk szóló kijelentéseit a Bibliából ismerhetjük meg. A Biblia Isten különös kijelentése számunkra. Ezért tartotta fontosnak a reformáció a Biblia anyanyelvre történő lefordítását minden nemzet esetében.
- Solus Christus – egyedül Krisztus. Isten bennünket egyedül Jézus Krisztus kereszthaláláért mentett fel a halálos ítélet alól. Isten Krisztus helyettes áldozatáért nem kéri számon bűneinket, és nem büntet bennünket a kárhozattal. „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban.”
0 Comments