A németországi Eislebenben szüeltett 1483. november 10-én. Hamarosan Mansfeldbe költöztek, ahol apja bányászként dolgozott. Luther szigorú, de szeretetteljes apai és anyai nevelésben részesült (anyja, Margarethe Luther nagyon szigorú asszony volt). 1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta, ahol a Közös Élet testvérei tanították. 1498-ban a szülei a ferences-rendi eisenachi iskolába küldték.

Iskolái

Az 1501 és 1505 közötti években Luther az Erfurti Egyetemre járt bölcsészeti karra, majd jogi tanulmányokba kezdett. De 1505. július 2-án úton hazafelé Stotternheim mellett egy nagy vihar lepte meg. Halálfélelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.“ Ígéretét teljesítve apja akarata ellenére belépett az erfurti ágostonos remeték soraiba. Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507. február 27-én pappá szentelték.

A mindennapi vezeklés ellenére Luthernek nagy lelkiismereti kínokat szenvedett, amit senki sem tudott levenni a vállairól. A fő kérdése a következő volt: „Hogyan találok egy kegyelmes Istent?“ Gyóntatóatyja, Johann von Staupitz 1508-ban áthelyezte őt Wittenberg-be. A Szentírás olvasását is ajánlotta neki, így a Római levél olvasása közben rájött, hogy nem kell kiharcolnia Isten kegyelmét, hiszen „Az igaz ember hitből él”.

Luther 1510-ben Rómába utazott. Egy általános gyónáson vett részt és a hasán csúszott fel a „Szent lépcsőkön“, hogy megkapja az ő és rokonai bűneinek a megbocsátását. 

A 95 tétel kihirdetésének előzményei 

Luther 1514 óta nem csak a wittenbergi teológia professzora, hanem prédikátor is a várostemplomban, ezért az emberek lelkével és lelkiismeretével is neki kell törődnie.

Bizonyos idő után észrevette, hogy sokan wittenbergiek közül nem hozzá járnak gyónni, hanem a brandenburgi és anhaltsi városokba utaznak búcsúcédulát vásárolni.

A búcsúcédula árusítása – amely tulajdonképpen a gyónást helyettesítette –, a lelki üdvösség megvásárlását jelentette, amit Luther teljes mértékben helytelenített. Szilárdan hitt abban, hogy mindenkinek egész életében Isten kegyelmében alázatosan bízva kell élnie.

Johann Tetzel dominikánus szerzetes volt a búcsúcédulák fő árusítója. A korabeli tudósítások szerint Tetzelnél még a halottak bűneit is meg lehetett gyónni. Tetzel szólásmondása volt: „Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt”, azaz, „Amint a pénz a ládában csörren, a lélek rögtön a mennybe röppen”. Luther ezt élesen elítélte és heves tiltakozás váltott nála ki.

A 95 tétel kihirdetése 1517. október 31-én 

Ezen a napon tűzte ki Luther a wittenbergi vártemplom kapujára tételeit, melyben kifejti, hogy a római egyház mely tévelygéseivel nem ért egyet, majd levelet írt egyházi feletteseinek, abban bízva, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik. A levélhez csatolta 95 Tételét, melyet disputájának alapjául szánt. 

Reakciók a tételekre 

1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. A római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltől kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Husz Jánost.

A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte.

1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni. 

A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. Rómába idézték, ahol a szász választófejedelem, Bölcs Frigyes vette az oltalmába. 

1520. jún. 15-én átokkal fenyegették meg, amennyiben tanítását nem vonja vissza. Luther erre tüntetőleg reagál: 1520. dec. 10-én elégette a pápai kiátkozó bullát. Ez a cselekedete végleges és visszavonhatatlan szakítás volt Rómától. 

A pápa 1521. jan. 03-án kimondta rá az egyházi átkot. 

V. Károly császár meghívta a „lázadót” a Wormsi Birodalmi Gyűlésre (1521).

A Birodalmi Gyűlésen Luthernek vissza kellett volna vonnia tanításait. Bár a legkomolyabb oka volt Husz János sorsától (máglyahalál) tartani, rettenthetetlenül elment oda: „Itt állok, másként nem tehetek!”

Miután Luther és az őt támogató fejedelmek Wormsot elhagyták, a császár birodalmi átokkal sújtotta őt: bárki szabadon üldözhette és megölhette. (Wormsi edictum)

A visszaúton Wittenberg felé Bölcs Frigyes fejedelem utasítására Luthert elrabolták. Ezzel biztonságát garantálni tudták. Luthert Wartburgba vitték, így a reformációnak maradt ideje elterjedni. Itt fordította le német nyelvre az Újszövetséget.

Wittenberg közben a reformáció centruma lett, ahol a reformáció számos elképzelése megvalósult. Luther a cselekményeket Wartburgból figyelte.

A sorsdöntő 1525-ös év

• A reformáció során újabb ellenségeskedés alakult ki, ezúttal az ellenfelek saját soraikból kerültek ki, amelyeket Luther rajongóknak nevez. Münzer Tamás pap és Luther egykori követője a parasztlázadások vezérévé lesz. Ők Luther tanaira hivatkozva a felsőbbségek hatalmától akartak fegyverrel megszabadulni. Őt akarták vezérüknek, de Luther nem értett egyet a fegyveres erőszakkal, ezért nem állt melléjük. Ezt támadásnak vették és sokan ellene fordultak.
• Luther Bora Katalinnal (németül: Katharina von Bora ) 1525. június 13-án kötött házasságot, aki egy elszegényedett nemesi családból származott és szökött apáca volt. Ellenfelei ekkor megvádolták őt, hogy az egész reformációt csak azért csinálta, hogy papként is nősülhessen.

Az 1529-es Speyer-i Birodalmi Gyűlésen megerősítették a Wormsi edictumot, amire a reformáció pártján állók tiltakozva kivonultak a tanácsteremből? protestáltak (innen a protestáns elnevezés). 

AZ 1530-as Augsburgi birodalmi Gyűlésen felolvasták az Evangélikus Egyház névadó hitvallását az Ágostai Hitvallást, amit Melanchton fogalmazott meg.

Luther utolsó éveit különböző betegségek nehezítették, ezen kívül erősen megviselte egyik lányának halála is 1542-ben. 

1546. jan. 17-én indult utolsó utazására szülővárosába Eisleben-be, ahol az egymással veszekedő mansfeldi grófokat akarta kibékíteni. A békítési szándékát siker koronázta. 

Luthernek már nem volt több ereje Wittenbergbe hazautazni, 1546. febr. 18-án meghalt. 

Febr. 22-én temették el oda, ahonnan pályafutását elkezdte: a Wittenbergi vártemplomba. 

Vallásbéke

1. Ferdinánd kötötte meg a protestánsokkal az Augsburgi vallásbékét 1555-ben. „Akié a föld, azé a vallás” elv alapján. E béke elismerte az Ágostai Hitvallású protestantizmus létjogát a német birodalomban, s az egyes fejedelmekre bízta, hogy tartományaikban az új egyházat honosítják-e meg.