Néhány évvel ezelőtt többedmagammal eljutottam Mátészalkára egy iskolai evagelizációra, és amikor készültem, akkor rengeteget gondolkodtam, hogy vajon mit is vigyek… Sok ötletem volt: hogy talán veszek egy tipikus húsvéti történetet és körüljárjuk. Vagy hogy több evangéliumi beszámolót összehasonlítva megnézzük azt, hogy ki hogyan látta a húsvétot, hogy mi ragadt meg benne, amikor leírta. Végül aztán az Úristen nem ezeket, hanem valami egészen mást helyezett a szívemre: azt, hogy beszéljek a húsvéti történetben szereplő érzelmekről. Elkezdtem ilyen szemmel nézni az evangéliumi beszámolókat, és annyi mindent találtam! Hihetetlen mennyiségű jelző: öröm, bánat, félelem, kétségbeesés, gyász, reménység, ijedtség. Tudom: egy hétköznapi kamasz egyetlen napját írtam itt most le… Egy érzelemcunami vonul végig a történeten, meg rajtunk olvasás közben. És mindennek a főszereplője: Jézus.

Mint ahogyan az itt levő beszélgetés tárgya is – nem mellesleg az egyik észtvevő is, de valahogy nem látják az elején a tanítványok. Csak mennek. Ha voltatok más elkeseredettek, akkor tudjátok, hogy ilyenkor hogyan bandukol az ember. Láttam már ilyet, nem mondom meg, hogy hol, kinél. Meggörbült test, előre lehajló váll, szomorú arc, szótlanság. És jön a kérdés: mi a baj. Majd jön a válasz: semmi… Aztán csak kibukik! És ha megindul, akkor olyan erővel jön ki, hogy nem lehet megállítani!

Megjelenik Jézus a tanítványok mellett: miről beszélgettek? És jön a megdöbbent válasz: te hol voltál eddig? Te vagy az egyetlen, aki nem tudod, hogy mi történt a napokban itt, Jeruzsálemben? Jézus pedig odafordul hozzájuk és azt mondja: meséld el! Te mit láttál? Hogy láttad? Mit értettél meg belőle? Neked mit jelentettek az elmúlt napok? Hogyan foglalnád össze, hogy hogyan ismerted meg az Urat?

Hát, ott volt Jézus, megjelent, elhívott, elkezdett tanítani, gyógyítani, rengeteg embert meggyógyított! Nem győztük számolni, azt sem tudjuk, hány helyen voltunk – cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt! De aztán: átadták a főpapok és a főemberek halálos ítéletre. Megfeszítették, láttuk őt ott fenn, láttuk, hogy eltemették. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő lesz a mi megváltónk, hogy ő fogja megszabadítani Izraelt, hogy ő lesz az, aki újra naggyá tesz bennünket. De már harmadik napja, hogy ezek történtek. Aztán megdöbbentettek az asszonyok, mert azt mondták, hogy elmentek a sírhoz. Ott láttak angyalokat, akik azt mondták, hogy feltámadt, de Jézust nem látták. Ha megpróbálom lekövetni a magasságokat és mélységeket, elfárad a kezem, és az arcizmaim összekuszálódnak.

Jézus pedig a tőle megszokott nyugodt tanítással kíséri őket tovább. Ó, ti balgák. Hát nem erről beszéltek nektek a próféták? Sőt, tovább is mehetünk: Jézus maga nem erről beszélt? Ennek így kellett lennie – hát még mindig nem értitek? És mondja, mondja, és a tanítványok később így emlékeznek vissza ezekre a pillanatokra: hát nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?

Amikor az ember megérti az evangélium lényegét, akkor valami ilyet érez. Hevesen ver a szíve, egészen más megvilágításban látja a dolgokat. Hallom, magam előtt látom. Olyan érzés, mint amikor szerelmes az ember.  Több és több kell belőle, míg egészen el nem tölti ez az új érzés az egész szívemet!

A feltámadott Jézusban való hit, az új életem ajándéka ilyen tud lenni. Ha még nem találtad meg, nem baj. De keresd, és amikor eljön az idő, lehet, hogy ő fog megtalálni téged!