Ha Pál apostol, akkor általában egy olyan kifejezés szokott eszünkbe jutni először, ami nagyon szépen jellemzi az életét, illetve annak egy szakaszát. Ez a kifejezés pedig a pálfordulás, amikor a damaszkuszi úton megtér, miután Jézus megjelenik neki. De Pál élete nem csak ennyi, sőt. Életének legnagyobb része még csak nem is azon a környéken telik, ahol megtér, de még csak nem is Jeruzsálem környékén, ahonnan elindul, hanem messze vidéken, ahol még soha nem járt.

Amikor Isten bennünket kiválaszt szolgálatra, az Ő követésére, akkor a legtöbb embernek adatott terület a szűkebb környezete, az az ország, amelyben felnőtt, amelynek nyelvét beszéli, ahol meg tudja magát értetni más emberekkel. De vannak olyanok, akiket más országokba küld az Úr. Olyan helyre, ahol nem ismerős a nyelv, nem ismerősek az emberek, a kultúra, nem ismerős a vallás. Egy teljesen idegen közösség.

Pálnak többször volt ilyenben része, hiszen őt az Úr rögtön három missziói útra küldi. Először csak Kis-Ázsiába, oda, ahonnan ő származott, de később még messzebb kell mennie: Görögországba. És ha Görögország, akkor Athén. Ha pedig Athén, akkor talán még emlékszünk a tanulmányainkból arra, hogy sokistenhit. Attól függ, hogy mire van szükségem, ahhoz az istenséghez fordulok, annak áldozok, ahhoz imádkozok, annak a templomába látogatok el.

Ide érkezik el Pál. És rögtön el is szörnyülködik azon, amit lát. Ne gondoljuk, hogy ez csak amiatt van, mert ő már Krisztust hirdeti. Hoz magával egy jóval régebbi dolgot, amely erőteljesen megszólal belőle: zsidó neveltetését. Mert amíg a keresztyénségről úgy beszélünk, mint egyistenhitű vallás, vagyis monoteista, de mégis megjelenik benne a Szentháromság, addig a zsidóságnál ilyenről szó sincs, így tehát szigorú monoteizmusról beszélünk! A sok istenszobrot látva mintha megszólalna Pálban egy vészvillogó, amely azt mondatja vele: ez nagyon nem jó! Aztán eszébe jut, hogy miért is jött ő ide. Jézus küldte! És elkezd körülnézni, megismerni az új világot, megpróbálja megérteni ezeket az embereket.

Nem ilyenek vagyunk mi is? Szembesülünk egy helyzettel, ha nem a megszokott, akkor rögtön megszólal bennünk is a vészvillogó, hogy ez nem jó. Majd amikor nyugodtabb fejjel vizsgáljuk meg a helyzetet, akkor elkezdjük megnézni a részleteket, a körülményeket, elkezdjük összerakni magunkban, hogy mi miért is van. És a végén azt is megláthatjuk, hogy hogyan tudunk ezen változtatni az Úrral.

Pál első indulata az, hogy a többistenhitben élő emberek nagyon nem jó irányba mennek. Aztán elkezd körülnézni, bemegy a szentélyeikbe, a templomaikba, elkezd beszélgetni az emberekkel, hogy megismerje őket, a gondolkodásukat – hogy a végén majd pont ezek az emberek legyenek azok, akik odavigyék maguk elé, hogy beszéljen mindenki előtt arról, amiből eddig csak morzsákat, ízelítőt kaptak: Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz?

Mert az Isten, tudtukon kívül, már elvetette szívükbe a magot, amely most arra vár, hogy valaki meg is öntözze azt! Pál pedig Krisztus jó munkása, félelemtől mentesen, bátran kiáll és elkezd beszélni az eddig csak ismeretlennek hitt Istenről. De Pál rámutat, hogy annyira nem is ismeretlen, mert azokról, amiket tett, mindenki hallott már! Isten teremtette a világot, Isten teremtette az embereket! Ő helyezte el az embereket a maguk helyén és mindenkibe adott egy vágyat: hogy keressék Istent! Vannak, akik könnyebben rátalálnak, mások azonban egy vargabetűvel jutnak el hozzá. Így volt ez eddig, mondja Pál. Még talán a zsidók között is, ahonnan ő jött. Mert nem tudta, csak kevés ember, hogy mi az Isten valódi szándéka, terve.

De aztán jött egy nap, amikor – ahogyan ő fogalmaz a Kolossé levében – úgy tetszett az egész teljességnek, hogy őbenne, mármint Krisztusban lakjék és békességet hozzon a kereszt áldozata által! Olyan csodálatosan fogalmaz Pál: őbenne teremtetett minden, sőt, őbenne áll fenn minden! Zsigerileg van belekódolva az emberekbe, hogy őt keressék! Keresték is a görögök, de megpróbálták felszabdalni, felosztani, részekre szedni azt, ami a legszilárdabb, legfontosabb.

Sőt megpróbálták belezsúfolni ember alkotta szobrokba. És ekkor azt mondja Pál: láttam egy talapzatot, amelyen nem volt szobor – nagyon helyesen! Ismeretlen az Isten nekik, mert nem tudták kiábrázolni, és amit nem láttak, az olyan félelmetes, misztikus. De valahol mélyen, mert zsigerileg beléjük volt kódolva, csak keresték ezt az Istent, mert ott volt az a talapzat az ismeretlen istennek címezve. Mert úgy tetszett az egész Teljességnek, hogy nekik is megmutassa magát és őket is megbékéltesse Krisztus által.

És eddig volt a tudatlanság időszaka. Azt mondja az apostol, hogy most viszont, hogy hallottak erről, nem beszélhetnek erről úgy, mint egy érdekes filozófiai értekezésről. Mert miért is vitték maguk elé Pált a görögök? Mert az, amit ő hirdetett, eddig ismeretlen volt, és mindig keresték azt, hogy min tudnak jókat vitázni. Pál azonban azt mondja, hogy Isten, vagy Jézus személye nem vita tárgya, nem egy olyan elméleti valami, amin csámcsogni lehet egy darabig, hogy utána, amikor jön valami más, akkor csak egyszerűen lecseréljék.

Rá kell jönniük ezeknek az embereknek, hogy most már Jézus nélkül élni – bűn! Eddig elnézte Isten tévelygéseiket, mert nem ismerték Krisztust, de amikor megértik az emberek, hogy mit tett értük, akkor már nincs más út!

Keménynek hangzik? Lehet. De azoknak, akiknek csak merő hóbort volt a vallásosságról való vitatkozás is, azoknak kellett az, hogy rávilágítson valaki, hogy sok minden van, amiről lehet könnyedén beszélgetni, esetleg megvitatni egy pohár finom nedű mellett akár egy jó társaságban, de Isten dolgai, a szabadítás, a megváltás, Krisztus pont nem ilyen téma.

Mert az embernek az élete függ tőle! Ezért mondja Pál nagy határozottsággal: a tévelygés ideje lejárt! Vegyétek komolyan azt, amit mondtam!

És igen, van olyan, hogy az Ige a szívünkbe mar. Mert ez a figyelmeztetés nekünk is szól. A mai világnak is! Azoknak, akiknek csak ez érdekeik diktálják azt, hogy a vallás díszében tetszelegjenek addig, ameddig úgy gondolják jónak. De ez ma is hiba! Mert Jézus ma, holnap és mindörökké ugyanaz marad, de ha eldobom magamtól, akkor nagy kérdés, hogy én ugyanaz maradok-e: megváltott gyermek? Józanul járva a világban, ragaszkodjunk mindig a mi Megváltónkhoz!