Vannak az életnek nagy kérdései, nagy problémái, vannak előttünk nagy akadályok, helyzetek, amelyeket le kell küzdenünk. Vannak ezek között olyanok, amik könnyen megugorhatóak, de vannak olyanok, amelyekkel meggyűlik az ember baja. Van olyan, hogy erősnek érezzük magunkat, de olyan is előfordul, hogy azt mondjuk: nem fog menni, mert nem segít senki. Mégis van egy olyan valaki, aki minden alkalommal ott van mellettünk, és aki az egyetlen jó válasz az élet nagy kérdéseire. Akiket tanítok, tudni fogják, de szerintem a többiek is azonnal mondani fogják, ha megkérdezem, hogy kiről van szó: ez Jézus!

Sok embernek sok helyzetben is ő volt a megoldás a problémájára. Még akkor is, amikor emberi elgondolással szinte lehetetlen volt a vállalkozás. Mint például a mai igénkben. Jeruzsálemben járunk, a fővárosban, megannyi ember lakóhelyén. Egy nyüzsgő nagyvárost képzeljetek el, ahol számtalan ember végzete a napi rutinját, dolgozott, jött-ment. A nagyváros egy kis szegletében viszont volt egy hely, ahol sok ember ugyanúgy végezte a napi rutinját, de senki nem dolgozott, és senki nem jött és ment. Mert nem tudott. Mert várt. Mert remélt.

Várta a csodát. Várta a víz megmozdulását – csak egy kis felbuggyanást, vagy valamit! Mindenki, aki ott volt azt szerette volna, hogy ne legyen már ennyire nyugodt ez a kis víz, ami itt van előttük. Csak történjen már valami.

Kik voltak ott? Betegek, a maguk egyszerű kis betegségével akár, akiknek nem olyan régen kellett hordozni a bajukat, de szerettek volna máris megszabadulni a bajtól. A vakok – akik nem látták, hogy mikor mozdul meg a víz, de szerették volna látni, hogy egyáltalán milyen az, amikor egyszer csak elkezd hullámzani előtted valami. Vagy egyszerűen csak látsz.

Sánták, akik szerettek volna úgy ugrándozni, olyan életvidáman, mint ahogyan ti most, vagy lehet, hogy pár éve. Sorvadásosak, akiknek az izmai nem akartak már úgy működni, mint régen és ezért okozott nagy bajt a járás, vagy akár a fogás. De mindannyian megegyeztek egy dologban: volt valaki, aki segített nekik eljutni a vízig, ha az már megmozdult.

De volt ott egy 38 éve beteg ember. Gondolhatjátok. Ott volt ő is már egy jó ideje és várt, ahogyan a többiek, csak egy idő után világossá vált, hogy feleslegesen. Feltehette magában a kérdést: itt vagyok, de minek? Rám úgysem néz senki, én nem vagyok senkinek sem fontos. Van megoldás az én bajomra egyáltalán?

Mert a tóba, miután felkavarta az agyal, hiába próbálok belelépni először, mert mire elindulok, addigra ott vannak már pár tucatnyian, akiknek kisebb a baja. Egy idő után pedig elindulok ki a tóhoz, mert annyira hozzászoktam már, de hogy onnan nem fogok mozdulni, az is biztos, mert minek? Nincs emberem…

De! Az evangéliumokban annyira szeretem ezeket a „de” helyzeteket. Sőt, a saját életemben is szeretem ezeket a „de” helyzeteket. Jön Jézus! Képzeljétek magatokat oda, ennek a beteg embernek a helyébe, ahogyan ott ültök, mert nem tudtok mást tenni, szomorú tekintettel csak néztek magatok elé és egyszer csak megáll valaki előttetek. Fogalmad nincs, hogy mit akar tőled, lehet, hogy már nem is érdekel, de mert ott áll még mindig, csak felnézel rá és kérdően bámulod, amíg meg nem szólal – mert te nem tudsz és nem is akarsz semmit kérdezni.

A kérdés lehet, hogy banális, de mégis felteszi: akarsz-e meggyógyulni? De ez a kérdés már neked szól most. És lehet, hogy te is azt gondolod, hogy felesleges a kérdés, de csak jön és jön a kérdés: akarsz-e meggyógyulni? Téged akar rendbe tenni először, hogy majd akár rajtad keresztül rendbe tegyen másokat is!

A történelmükből tudjuk, hogy sok olyan esemény volt, amely nem túl jó, nem túl dicső, sőt, egyenesen gyászos. Pont, mint az október 6-a. Meg aztán azóta történt még sok-sok dolog és valahogy a nép, de nem csak a miénk, kezdett egyre pesszimistább lenni. Minek mozduljak, nincs semmi értelme. Úgysem fogok meggyógyulni, úgyis maradok olyan, amilyen.

És akkor egyszer csak belép, sőt berobban Jézus és azt mondja, hogy én vagyok a te embered! Én vagyok a te életedben a megoldás. Akarsz meggyógyulni? Ha igen, akkor állj fel, vedd az ágyadat, amin eddig feküdtél és menj!

Lásd meg a világ szépségét úgy, mint azok a vakok, akik meggyógyultak. Ugrándozz, mint azok a sánták, akik eddig nem tudtak: légy újra kisgyermek, aki örül a világnak!

Egy október 6-a után nem csak nekünk, egyenként van szükségünk Jézus gyógyítására, hanem az egész nemzetnek. De Jézus kicsiben kezdi: veled! Nézz fel rá mindig, amikor szükséged van rá és ne azt mondd, hogy nincs emberem, hanem azt, hogy „Uram, azt szeretném, hogy te legyél az emberem”.