Az iszlám
Születésük
Alapítójuk Mohamed, aki Kr. u. 570-ben született Mekkában. Korán elvesztette szüleit, nagybátyja nevelte fel. Sokáig szegénységben élt, majd felesége révén gazdagodott meg. 40 éves korában Mekka városában, egy látomásban kapja elhívását a vallás megújítására. Ezt Ő abban látja, hogy az embereknek újra engedelmeskedni kellene az istennek, akit Ő Allahnak hív. Ítéletes igehirdetésében elítéli a híres Kába kő tiszteletét => 622-ben menekülnie kell Medinába. Ezt nevezik „Mohamed futásának” és innen számítják az iszlám időszámítást. Itt építette ki Mohamed az iszlám külső szervezetét, megszüntette a vérbosszút.
Tanaik
Allah az egyedüli Isten, aki mindent teremtett, és mindennek előre meghatározta a sorsát. Allah kijelentette az embernek az akaratát, a „muzlim” = Allahnak teljesen magát alávető, engedelmeskedő ember. A szabad akaratról vita van. Az lesz megmentve, aki engedelmeskedik Allahnak és minden parancsolatának, már a jószándék is elegendő. És erre az ember képes, mivel ők nem hisznek az eredendő bűnben.
Jézus egyik hírnöke Allahnak, mint Mózes, Ábrahám és ahogy Mohamed is. Hiszik, hogy keresztre feszítették, de nem őt, hanem egy hozzá hasonló embert, és Jézust Allah magához vette, de megváltásról szó sincs náluk.
Szokásaik
- Allah egy, Mohamed az ő prófétája
- naponta 5x imádkoznak Mekka felé fordulva (eredetileg a zsidókat akarták megnyerni maguknak, ezért elkezdtek imádkozni naponta 5x Jeruzsálem felé, és meghirdették a Jom Kippurt is, a nagyböjtöt, de aztán a zsidók nem fogadták el Mohamed tanításait, így szakításra került a helyzet => ezért imádkoznak Mekka felé fordulva).
- Ramadán havi böjt
- Mekkába való zarándoklás egyszer egy évben kötelező. (Kába-kő megtekintése)
- Alamizsna a szegényeknek
- Poligámia, egy férfinek 2-4 felesége is lehet, de más vallásúval tilos házasodni.
- Dzsihád – Szent háború kötelező, ezért a paradicsomban külön jutalom jár.
Korán
Az iszlám tanainak fő forrása, 114 szurát (fejezetet) tartalmaz. Ez Allah hamisítatlan igéje. Csak arabul olvashatják fel! Mellette tekintély még a Szunna, amely Mohamed szokásait, nyilatkozatait tartlamazza.
0 Comments