„Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt.”. A Tízparancsolatot két helyen olvashatjuk a Szentírásban: Mózes 2. és 5. könyvében. Különbség a kettő között pusztán a IV. parancsolatban van: Mózes 2. könyve a nyugalom napjának megszentelését a…
Jézus Krisztus szenvedéstörténete és feltámadása
A bűnesetkor, amikor az első emberpár engedetlenné vált Istennel szemben, bűnük büntetése az örök halál, vagyis a kárhozat lett. Isten azonban kegyelmes volt, s megígérte, hogy „eljön majd, aki a kígyó fejére tapos”, azaz elküldi a Messiást, aki eltörli a halál erejét,…
Példázatok az Isten országáról
Jézus Krisztus ránk maradt tanításainak legtömörebb összefoglalói a példázatok, amelyekben nem elvont elméleteket, tanokat akart Krisztus az emberekkel közölni, hanem olyan gyakorlati életszabályokat, amelyek életünket újítják meg. Példázat: eredeti szó? parabola (tükör, hasonlat)-ot jelent.
Isten gondviselése
A deizmus szerint a Teremtő Isten magára hagyta alkotását. A Szentírás azonban arról beszél, hogy Isten nem csak megteremtette a világot, hanem fenntartja és bölcsen igazgatja azt. A Teremtő Isten világ-kormányzó, gondviselő munkájáról szóló kijelentés fontos része a Bibliának és a keresztyén hitnek. Isten…
Jézus születése
A Megváltó eljövetelét Isten már a bűnbeeséskor megígérte, miszerint eljön majd az, aki eltörli a bűn erejét, aki a kígyó (sátán) fejére tapos. Az Ószövetségben számos próféta megjövendölte, hogy hogyan és mi módon érkezik majd el a Megváltó. Mikeás megjövendöli a születés…
Isten kijelentései
„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által.” (Zsid 1:1) Isten sokféleképpen nyújtja ki a kezét az ember felé. Ennek vannak mindenki számára nyilvánvaló üzenetei…
Dániel próféta könyve
A görög „apokalüpszisz” szó jelentése: kijelentés, kinyilatkoztatás, felfedés. A szó a köztudattal ellentétben tehát nem valami retteneteset jelent, hanem valami lepel mögé rejtett dolognak a felfedését, leleplezését. Teológiai szakkifejezésként elsősorban műfaji meghatározás, amely olyan irodalmi alkotást jelöl meg,…
Reformátori alapelvek
Ha hitről beszélünk, akkor a keresztyén hit megjelölése elé mi még odateszünk egy jelzőt: református keresztyén hitünk van. Négy dolog miatt lesz református a mi hitünk, ezt úgy is szokták nevezni, a négy sola. Luther Márton foglalta össze…
Izrael honfoglalása
A zsidó nép az Egyiptomból való szabadulás után 40 évig vándorolt a pusztában. Csak utána vonulhatott új hazájába. Mi volt ennek az oka? Alig három nap telt el a csodálatos szabadulás után, amikor a nép zúgolódni kezdett. Szomjasak voltak, de Marába érve is csak keserű vízre…
Magyar reformátorok „portréja’
Dévai Bíró Mátyás (1500k- 1545) – A „magyar Luther” A krakkói egyetemen tanult ferences rendi szerzetes az első magyar nemzetiségű diákok egyikeként, 1529-ben jutott el a wittenbergi egyetemre, s ott a reformáció hívévé vált. Németországban többször is megfordult, Luther házában lakott, így…