Kezdem azzal, hogy milyen különös, hogy az Istennek mindig van valamilyen terve, üzenete azzal az Igével, amit elénk hoz. Valahogy ez az Igen elém jött a hét elején, már nem is tudom, hogy mikor, és nem is tudom, hogy hogyan, és hol. Csak azt tudom, hogy valamiért ez járt a fejemben. Tegnap pedig lehetőségem volt elmenni Debrecenbe, ahol a Református Egységnapot rendezték meg. Fogtam a gyülekezetből jelentkezőket, a fiatalok közül jópárat, majd útra keltünk és nagyon jó volt! Rengeteg rég nem látott ismerős, fiatalok és öregek, határon innen és túl lakó magyar reformátusok és nem reformátusok.

Modernebb és veretesebb, régebbi református hagyományok – és olyan jó volt! Annyira felemelő volt átélni, hogy ennyien vagyunk, ilyen sok helyről, ilyen sok félék – reformátusok. És attól függetlenül, hogy mi járt a gondolatomban akár még néhány nappal ezelőtt, most újra azt éreztem, hogy jól tettem, hogy elmentem. Mindenhonnan az hangzott felém kimondatlanul is, hogy te jól tetted, hogy eljöttél!

Péter persze nem azért kapta meg ezt a mondatot, mert elment egy református rendezvényre, de az biztos, hogy ebben az esetben egy újfajta élményt kapott az Istentől. Egy olyan élményt, amire nem is gondolt sem ő, sem pedig az apostol-társak. Nem gondoltak, mert nem is mertek erre gondolni, pedig Jézus úgy engedte el őket, hogy menjetek el, tegyetek tanítványokká minden népeket! Hogy hogyan kezdte el nyitogatni ezeknek az embereknek a szemét, és legfőképp a szívét, arról szól a mai Ige!

Két ember a két főszereplő. Az egyikőjük egy zsidó halászból lett keresztyén tanító, Jézus apostola, küldötte széles e világba. A másik egy másfajta küldött. Egy császár által küldött katona, egy százados, aki a másik főszereplő szemével, sőt a Biblia szemével nézve is pogány. Érdekes egybeesés kettejük esetében, hogy mind a ketten küldöttek, de egyikük sem tudta, hogy hova is szól a küldetése, amikor beállt a maga munkájába! Az egyikőjüket a császár küldte, a másikat Jézus és minő csoda: találkoztak ők ketten, mert találkozniuk kellett.

Kornéliusz: római százados, de milyen különös dolog derül ki róla rögtön az igeszakasz elején. Nem is annyira pogány ő, mint amennyire elsőre gondolnánk. Istenfélő, de nem a pogány isteneket imádja, hanem az élő Urat! Jó ember – olyan jó ember, hogy alamizsnát ad, szüntelenül imádkozik, segíteni szeretne az embereken, nem csak magát nézi. Jó ember, olyan jó, mint a kapernaumi százados, akinek Jézus meggyógyítja a szolgáját. Talán Kornéliusz is megérdemelné, hogy az Isten meghallgassa az imádságát.

Hogy is énekeltük: Ó, könyörgést meghallgató Édes Atya, mindenható… Ahogy talán már mi is sokszor átéltük azt, hogy meghallgattattak az imádságaink, úgy most Kornéliusznak is megadatott. Mit is akart? Talán csak annyit, hogy találkozhasson valakivel, aki tud neki beszélni Jézusról! Mert talán annyi mindent hallott már róla, de milyen jó lenne, ha még személyesebb, még bensőségesebb dolgokat tudhatna meg! Milyen jó lenne tudni, hogy hogyan is volt az, amikor Jézus 5000 embert lakatott jól 5 kenyérből és 2 halból. Hogyan lett a vízből bor egy menyegzőn? Hogyan gyógyította meg a vakot, a némát, a süketet, hogyan űzte ki az ördögöt az emberből Gadarában, és hogyan támasztotta fel a halott Lázárt.

Hát nem mindannyiunk kíváncsi mondatai ezek? Fel nem fogható, hogy hogyan történtek meg ezek a csodák. Olvassuk a Bibliában ezeket a történeteket és csak pislogunk, és próbáljuk megérteni, de hát nem mindig olyan könnyű. Van, amit nem is lehet, csak hittel azt mondani, hogy csodák, még ha nem is ekkorák – bár néha még talán nagyobbak – vannak ma is. Sőt, velem is megtörténhet. Mit is akart? Talán csak ennyit.

De mit is kapott? Nem csak ennyit. Az éhes Péter, aki az ebédre való várakozás közben látomásban lát egy nagy lepedőt mindenféle csúszómászókkal, ő lesz az, aki szintén átéli, hogy nem csak ennyit kaphat. Aki úgy gondolta, hogy a pogányokhoz nem is kellene neki elmennie. Vagy ha már elmegy, akkor úgysem fognak neki úgy hinni, mint a zsidók, a saját népéből valók. És nagyon meglepődött ő is, hogy ennek másképpen kell most lennie.

Mert Kornéliusz nem csak annyit kap, hogy Péter elmondja, hogy mi volt Jézussal, hanem megkapják ők is, a pogány származásúak is a Szentlelket. Ahogyan a tanítványokra kitöltetett, úgy töltetik ki rájuk is.

És kedves testvérem: te is jól tetted, hogy eljöttél! Az Istennek ma is annyi csodája van. Itt nem csak azokról lehet hallani, amelyek annak idején megtörténtek, hanem arra is rájöhetünk ezen Igék olvasása közben, hogy mi is folyamatosan átélhetjük ezeket. A legnagyobb csoda, testvérem, te magad vagy. És a melletted levő ember a padban!

Isten Lelke pedig ma is munkálkodik. Megy tovább a világon mindenhova. Szólít meg újabb és újabb embereket, szolgájává tesz olyanokat, akik Kornéliuszhoz hasonlóan először talán csak történeteket szerettek volna hallani. Aztán ez valahogy mégis az élet forrásává lett számukra. Drága testvér! Te is jól tetted, hogy eljöttél!