Az első világháború az európai keresztyénség számára is fontos választóvonalat jelentett. Először is megszűntette az osztrák-magyar, a német és az orosz monarchiákat, és ezzel együtt az egyházi és a világi hatalom évszázados összefonódását. 

• trianoni békeszerződés: 1920. június 4.:

1920. június 4-én a versailles-i Kis-Trianon-palotában aláírták a Magyarországgal kötött békeszerződést. Ennek következtében Magyarország területe – Horvátországot nem számítva – 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Ezen belül a református egyház tagjainak lélekszáma 2765737-ről 1799762-re (65%) csökkent. 

AZ EGYHÁZ A Il. VILÁGHÁBORÚ UTÁN

A második világháborút követően, 1948-ban az állam egyezményben igyekezett szabályozni viszonyát az egyházakkal. Bár az Egyezmény egyik lényegi eleme volt a szabad egyház szabad államban elvének hangsúlyozása, talán mivel az állam – szovjet függősége miatt – maga sem volt szabad, ezt a létformát az egyházaktól is igyekezett mindenáron megvonni. Egyszerűen szólva az egyházak, így a Magyarországi Református Egyház számára is egy újabb vészterhes korszak előjelei bontakoztak ki. A kommunista párt, későbbi állampárt az ún. „szalámitaktikát” követte (felszeletelés), nemcsak politikai ellenfeleivel, hanem az egyházakkal szemben is: 

• az egyházi iskolákat államosították. 
• az iskolai hitoktatást felszámolták. Noha az Egyezmény előkészítő tárgyalásai fennen hirdették, hogy az iskolák államosítása nem érinti a kötelező hitoktatást, s a megállapodás szövegében is az áll, hogy az állami iskolákban a hitoktatás kötelező marad, ez mégsem történt így.
• Az egyház életet zsugoríró koncepciónak felet meg az 1952. március 1-jén hatályba lépett ún. Missziói Szabályrendelet, amely szabályozta a református egyház belső életét, tevékenységét. Minden gyülekezeti munka a lelkipásztorra hárult, hiszen egyedül ő volt mindenért felelős és felelősségre vonható, ellenőrizhető.
• A Magyar Dolgozók Pártja Titkársága 1951. május 4-én tartott ülésén határozott az ÁEH, Állami Egyházügyi Hivatal létrehozásáról, mely teljes mértékben beleszólt az egyházak életébe.

A református egyház külső és belső életére rányomta bélyegét a második világháborút követő politikai harcokban a szovjet segítséggel hatalomra segített, kommunista ideológiát követő állampárt minden döntése. Az 1956-os forradalomig az egyház és tagjai nyíltan ki voltak téve mindennapi atrocitásoknak, csakúgy, mint az ország minden polgára, aki nem csatlakozott az akkor „győzedelmes” hivatalos állami ideológiához. A református egyház életéről Ravasz László eltávolításával, Bereczky Albert és Kiss Roland elnöki székbe juttatásával a Rákosiék által kívánt „őrségváltás” első szakaszának végrehajtásával a teljes átalakítás korántsem fejeződött be. Révész Imre tiszántúli püspök 1949. szeptember 1-jei hatállyal valamennyi egyházi tisztségéről, megbízatásáról, sőt lelkészi jellegéről is lemondott. Lemondásával a legnagyobb egyházkerület, a tiszántúli püspöki széke is megüresedett. Alapos előkészítés után Péter Jánost iktatták be a hivatalba 1949. december 15-én. Mivel a kommunista állam saját törvényei szerint élhetett és élt is az egyházak életébe való beleszólással, az egyháznak a hatalommal való érintkező felületén élő egyházi emberek, főleg a vezetők nagy megpróbáltatásoknak voltak kitéve, közöttük többen éppen az állampárt kiválasztást motiváló jelenléte és hatása által kerültek magas pozícióba. Az egyház vezetősége és népe ezért némileg eltávolodott egymástól. 

AZ 1956-OS FORRADALOM

Ennek a korszaknak próbált véget vetni 1956. A forradalomnak nem az egyházak voltak a főszereplői, ám néhány hétig ők is reménykedhettek a szabadságban. A forradalom nyomán több hónapig ismét volt hitoktatás az iskolákban. A hősies kísérlet, melynek során az egyház is megpróbálta levetni magáról azokat a béklyókat, amelyeket a vele szemben ellenséges hatalom rákényszerített, elbukott. A dolgokat azonban már nem lehetett ugyanúgy folytatni tovább. Az egyháznak is voltak mártírjai, akik között lelkészek fizettek életükkel a forradalomban való részvételért. Az 1956-os forradalom bukása után a megtorlások és büntetések a forradalom egyházi résztvevőit is keményen sújtották. 1957. januárjában az államhatalom felfüggesztette a gyülekezési szabadságot. Az Állami Egyházügyi Hivatal rendelkezése értelmében minden egyházi gyűléshez és rendkívüli összejövetelhez, valamint minden sokszorosítványhoz, körlevélhez, ezentúl előzetes engedély szükséges. Az 1956. október végi, november eleji lemondásokat semmisnek tekintették, a korábbi vezetők nagy részét visszahelyezték előbbi tisztségeikbe.

Később a politikai konszolidáció társadalmi hatása az egyházak életében is éreztette hatását. A régen kőkemény és militáns kommunista ideológia egyre érezhetőbben kezdett úgymond felpuhulni. Hallgatólagos kompromisszum alakult ki a kormányzat és a társadalom között. A társadalom átvette a fogyasztói társadalom néhány jegyét („gulyáskommunizmus”), cserében viszont lemondott az ideológia és a rendszer nyílt kritizálásáról. Ebben a miliőben az egyház képe sok tekintetben változott. Az államhatalom szemszögéből nézve erénnyé vált a visszavonulás a templom falai közé, ahonnan kilépni csak hívásra volt szabad és lehetséges.  Közben nemzedékek születtek és nevelkedtek egyházi háttér nélkül, a templomba járás továbbra sem volt a haladó szocialista embertípus ismertetőjele. Mégis hűséges egyháztagok, presbiterek és lelkészek ezrei őrizték meg a hitet, és amennyire tehették, tovább is adták a felnövekvő nemzedékeknek. Az egyre inkább magára találó egyház újra kezdte építeni szolgálatának eszközeit, templomok és szeretetintézmények épültek. 

A RENDSZERVÁLTÓ IDŐKBEN

1989-től kezdve megállíthatatlanul járta át az egész térséget az úgynevezett rendszerváltás. Magyarország elöl járva, a szovjet rendszer bukásának mintegy előszelét megérezve, elsőképpen nyitotta meg határát Nyugat felé. 1989. június 30-án az Elnöki Tanács 1989:14. számú törvényerejű rendelete – jogutód nélkül – felszámolta az Állami Egyházügyi Hivatalt, megszüntette az állami hozzájárulás kötelezettségét az egyházi állások betöltéséhez. A Minisztertanács rendelete (66/1989) ugyanakkor kibővítette a művelődésügyi miniszter feladatkörét: mindazokat a jogokat, amelyeket az egyházakkal kapcsolatban az állam gyakorolhat, a művelődési miniszterre ruházta. Az országgyűlés 1990. január 24-én szavazta meg a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényt. Lehetőség volt egyház ingatlanok, intézmények, iskolák visszaigénylésére, a református oktatásügy újraszervezetésére, újabb református iskolás újraindítására.