Sákramentum: latin eredetű szó, hűségesküt jelent. 

A református egyház (a katolikus 7 szentséggel ellentétben) 2 dolgot tekint sákramentumnak: a keresztséget és az úrvacsorát.

Mi tesz egy cselekményt sákramentummá?

1. Jézus Krisztus rendelése kell, hogy legyen: mind az úrvacsorát, mind a keresztséget Ő rendelte el tanítványainak.
2. Kell külső, látható jegy: ez a keresztségben a tiszta víz, az úrvacsorában a kenyér és a bor.
3. Üdvösség ígérete kell, hogy fűződjön hozzá: 

• keresztségben: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül” (Mk 16,16)
• úrvacsorában: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54)

Úrvacsora:

Jézus Krisztus utolsó földi napjai egybeestek a zsidó páskaünnep előkészületeivel. Az egész világról több tízezer zarándok gyűlt össze, mert a páskabárányt csak Jeruzsálemben lehetett elfogyasztani. 

A páskaünnep emlékezés volt Isten szabadítására: hogyan hozta ki hajdan Egyiptomból, a rabszolgasorsból a népet. Bárányt kellett leölniük, s annak vérével az ajtófelet bekenni, így azt a házat elkerülte a halál öldöklő angyala. Így a bárány az emberek helyett halt meg ? helyettes áldozat.

A bárányhoz keserű füveket ettek, emlékezve a sanyarú egyiptomi sorsra, valamint kovásztalan kenyeret, hiszen nagyon gyorsan kellett az ételt elfogyasztani. 

Jézus ezt a vacsorát a halála előtti napon, Nagycsütörtökön fogyasztotta el tanítványaival, ez volt az Ő utolsó földi vacsorája. 

Jézus új jelentéstartalmat adott az ünneplésnek. A megtört kenyérre ezt mondta: „Ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Majd a poharat is újraértelmezte: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által”. 

Ezzel Jézus Krisztus a maga áldozati halálát tette az új szövetség alapjává: „drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén” történt a megváltás (1Pt 1,19). Már nem a bárány, hanem maga Jézus a helyettes áldozat, aki valamennyiünkért vállalta a keresztet.

Jelentősége: 

Amíg a prédikáció mindenkihez szól, mert hitre hív és hitben nevel, addig az Úrvacsora csak a hívőkhöz szól, s őket szervezi a Krisztus testévé, élő közösséggé. Ez a közösség hármas vonatkozású:

1. HITKÖZÖSSÉG: a gyülekezet átéli, hogy a szent asztalnál a feltámadott Úr vendége. Ezért megvallja méltatlanságát, vallást tesz hitéről, majd hálaadással részesül a szent jegyekben (innen az Úrvacsora görög neve: eukharisztia = hálaadás, hálalakoma). Amilyen valóságosan táplálja testünket a megevett kenyér és a megivott bor, oly valóságosan járja át lelkünket a Krisztus ereje, Szentlelke. 
2. REMÉNYKÖZÖSSÉG: míg a páskavacsorával a Messiás eljövetelét várták (egy tányérral többet is tettek az asztalra), úgy az Úrvacsora előretekint az Úr második eljövetelére. Nem halotti tor az Úrvacsora, hanem az örvendező reménység jegyében áll, a végső időkre tekint ki: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” Jel 19,9
3. SZERETETKÖZÖSSÉG: az Úrvacsora Isten hívő népét egymással is összefűzi. Az ősegyházban sokszor szeretetvendégség (agapé) keretében ünnepelték az Úrvacsorát, s ételüket megosztották egymással. Az Úrvacsora nem maradhat csupán szertartás, hanem következik belőle Urunk áldozatos szeretetének másolása. Kálvin szerint: „Krisztust nem szerethetjük különben, mintha felebarátainkban szeretjük Őt.”