Nem tudom, ki az, aki összeszámolta, hogy az idő alatt, amíg itt voltatok, mennyi istentiszteleten, vagy éppen áhítaton vettetek részt? Kiszámoltam, hogy ez a szám körülbelül mennyi lehet. Ha 4 évig jártál ide, akkor ezek száma körülbelül 180. Ha 5, akkor ezeknek a száma már eléri a 230-at. Ha 8, akkor már 370, ha pedig valaki úgy döntött, hogy 12 éven keresztül igyekszik minden tudást itt magába szívni, akkor pedig 570-re ugrik fel ezeknek a száma. Ennyi potenciális lehetőség arra, hogy Isten azt mondja neked: gyere, kisember, elviszlek egy olyan utazásra, ahol rengeteg mindent fogok neked megmutatni az életről, ami itt vár, és az életről, ami majd odafent, Nálam.

Olyan alkalmak voltak ezek, amikor pontosan az történt, amit leír Ézsaiás a fent említett szakaszban. Lehullt az eső, vagy hó az égből, megöntözte a földet, termővé tette és gyümölcsöket adott. Van olyan közöttetek, akinél ezek a gyümölcsök már nagyon szépen látszanak, vannak olyanok is, akiknél még csak a kezdemények tűntek föl, de olyan nincs, akinél egyáltalán nem látszana semmi ebből. Nincs olyan, hogy akár a 180, akár az 570 alkalomból egyszer sem mozdult meg benned valami. Az nem lehet, hogy haszontalannak ítéljük meg ezt az időszakot, mert azt mondja Isten Ézsaiásnak, hogy ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

Hogy ez kiben mikor, és hogy fog végbe menni, ez már az Úr titka. Örök érvényű az az Ige, amit Pál helyez ilyenkor a szívünkre az 1Kor 3, 6-7-ből: Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Ezzel kapcsolatban azonban egyszer hallottam egy nagyon érdekes gondolatot, hadd osszam meg veletek. Egy fiatalember egyszer azt mondta, hogy valóban nagyon fontos arra figyelni, hogy Isten adja a növekedést, de az sem elhanyagolható dolog, hogy Isten embereket ad mellénk, hogy példaként előttünk legyenek. Azt mondta, hogy a legnagyobb példa maga Jézus volt, és hogy Isten az Ő országát személyes kapcsolatainkon keresztül építi föl. Jézus egyszer azt mondta, hogy Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (Jn 13, 34-35) Abban reménykedem, hogy ebben az iskolában is megtaláltátok a magatok Pál apostolát, Apollósát, de soha ne felejtsétek el azt, hogy ebben az egészben a közös nevező, a legfontosabb lego-darab, amely csodálatosan összefogja a mi hitben való elmélyedésünket, az maga Krisztus! Mi is rá szerettük volna emelni a tekinteteteket, ezt a tanítást soha ne felejtsétek el!

Tudjátok, minden egyes évfolyam, amelyik kimegy ebből az intézményből, olyan mély nyomokat hagy bennünk, itt maradókban is, nem csak bennetek, ami rengeteg mindent változtat meg. Hogy mit tanultam én tőletek? Az A-sokat első osztályos kora óta ismerem, tanítom. Miattatok tanultam meg gitározni, ami azóta nagyon sok csodálatos pillanatot hozott számomra, szóval köszönöm nektek a többi, nagyon fontos dolog mellett! A B-sek úgy fognak megmaradni az emlékezetemben, mint egy nagyon sokszínű osztály, akikkel szintén hihetetlenül jó volt együtt dolgozni. Nem mellékesen pedig a szerdai kollégiumi bibliaóra keménymagját is az ebből az osztályból való lányok alkotják! Az R-osztálynak pedig azt köszönöm, hogy a beszélgetések során olyan sok értékes, érdekes dolgot hoztak fel, amiről tudtunk együtt beszélgetni, és voltak olyanok is, akik még azt is vállalták, hogy eljönnek velem egy országos bibliaismereti versenyre.

Látjátok? Nem tér vissza üresen. Isten megszólító Igéje elindít, néha fellocsol, felfrissít. Életet ad, kipattanó rügyeket, nyiladozó elmét. Nektek és nekünk is. Isten áldja meg az életeteket, munkásságotokat, családotokat. Kívánom, hogy legyen részetek sok örömben, és ilyenkor azért nézzetek fel az égre hálaadással, és ha nem túl megterhelő, akkor kulcsoljátok imára a kezeteket, ahogy 180, 230, 370, vagy 570 alkalommal ezt megtettétek már itt, a túri Alma Materben. Tegyünk most hozzá még egyet, kérve Istent, hogy Igéje vigye véghez azt, amiért küldetett!