Tegye fel a kezét az, aki hallotta már azt a kifejezést, hogy sziszifuszi munka. És most az tegye fel a kezét, aki hallotta már, hogy honnan jön ez a kifejezés.

Azoknak, akik nem tudják, hogy mit is jelent ez, és hogy honnan jön a kifejezés, azoknak elmondom: Sziszüphosz egy, a görög mitológiában szereplő király, aki arról volt híres, hogy nagyon agyafúrt volt. Egyszer azért, mert Zeusz egyik titkát kifecsegte, büntetést kellett volna kapnia, de Thanatoszt, aki őt vitte volna, szintén kicselezte. Amikor meg akarta bilincselni Sziszüphosz, akkor megkérte, hogy mutassa meg a saját csuklóján, hogy hogyan is működik ez a bilincs, de ekkor mind a két kezére gyorsan rákattintotta és így foglyul ejtette. Végül Thanatoszt egy másik ismert név, Árész, a hadisten szabadította ki és Sziszüphosz kapott egy elég nagy büntetést: egy dombon kellett felgördítenie egy hatalmas sziklát, majd a másik oldalán pedig le. Mondhatnánk, hogy biztos nem ki munka ez, de azért mégis megoldható valahogy. Igen ám, de amikor már majdnem a domb tetejéhez ért, Sziszüphosznak elfogyott az ereje és a szikla visszagurult a domb aljára. Így újra neki kellett veselkednie, de a vége előtt újra elfogyott az erő és megint visszagurult. És a monda szerint így megy ez, amíg világ a világ.

Tudjátok, nekünk is vannak olyan dolgaink, amikor úgy érezzük, hogy amit csinálunk, az egy sziszifuszi munka. Haladnánk, de mindig visszaesünk a domb aljára. Úgy gondoljuk, hogy olyan nagyok az akadályok, hogy képtelenek leszünk megoldani a problémát. Hogy ez a kétség bennünk mások miatt van-e, vagy mi magunk vagyunk-e az akadály – ez mindig változó. De Sziszüphosz története azért érdekes, mert mindenki tud vele azonosulni az életben.

Talán még ezek az asszonyok is úgy érezték, hogy az, amire készülnek, az egy ilyen munka lesz – bár talán nem is ismerték ezt a történetet, amit az előbb elmondtam. Ettől függetlenül a probléma valós volt. Egy nagy szomorúság utáni kétségbeesett problémamegoldás – ez jutott nekik ezen a hétvégén. Nagypénteken egy elveszített tanító, a Mester temetése utáni kapkodás, mert mindjárt lemegy a nap és jön a szombat, amikor nem lehet semmit csinálni. A szombati csendes, de feszült várakozás, hogy folytathassák a befejezettlen munkát, azaz Jézus testének megkenését, vagyis a temetés befejezését. És amikor már lehet menni, mert elmúlt a szombat, napfelkeltekor indul is három asszony.

De jaj, hogy lesz ez az egész? Ki hengeríti el nekik a követ? Olyan hiábavalónak érzik a helyzetet, mint amilyen volt Sziszüphosznak. Nekifeszülhettek a nagy kőnek, de megmozdítani ők biztosan nem bírták volna. De a két angyal! Mert az Isten küldöttei előtt nincs akadály. Lehet ott nagy kő, lehetnek ott katonák, de amikor az Isten azt akarja, hogy a Fiú éljen, akkor nincs az a nagy kő, nincs az a rettenthetetlen katona. Csak a sírból kihallatszó életigenlő hang! [videó]

És két ifjú szavai az asszonyokhoz: nincs itt, hanem feltámadt! Menjetek, mondjátok el! Mit csinálnak az asszonyok? Elmennek és nem mondanak semmit, mert félnek. Drága testvérek, amikor nem merünk beszélni a feltámadottról, mert félünk: lássuk, a Jézushoz legközelebb állók sem mertek megszólalni egyszer. Van, amikor a mi szánk is bezáródik és nem tudunk mondani semmit. De! egyszer eljön az a pillanat, amikor már nem marad zárva az a száj, nem marad néma a nyelvünk, mert belőlünk is kiszakad az a mondat, ami itt is utat tör magának: nincs itt, hanem feltámadt!

Most a műsorban, és az előttünk álló napokban is járjuk végig Jézussal ezt az utat a kereszten át az üres sírig, és kívánom, hogy a végén majd ti is tudjátok elmondani. Az, aki feltámadt, ő az én Uram! Áldott várakozást, áldott feltámadás-ünnepet kívánok mindenkinek! Ámen