Keresik, kutatják, hogy mi ma az igazi érték. Mitől lehet igazán gazdag az ember. Nem újkeletű dolog ez, annak idején is megvolt ez a keresés. És persze ahány ember, annyiféleképpen értékelte az életben előforduló dolgokat. Kézzel fogható, esetleg lelki dolgok az igazán fontosak? Netán az a jó, ha mind a kettő megvan?

Ebben a kérdésben még az Ószövetségben sem kapunk egy egységes képet. Van, amikor az Isten megadja az embernek a gazdagságot, de mégsem jár együtt az igazán fontos lelki gazdagsággal, a békességgel. Mit ér az embernek, ha gazdag, de egyébként ott lebeg előtte, hogy mindent elveszthet nagyon hamar. Erről eszembe jutott Naámán története, aki a szír hadseregparancsnok volt, de leprás lett. Gazdag ember volt, megvolt mindene, de most mégis ott lebeg a szeme előtt az, hogy bármikor meghalhat. De van egy ember, aki visszaadja neki az egészségét, a reménységét, a hitét. Ez pedig nem más, mint Elizeus próféta. Ez az a történet, amikor Naámánnak hétszer meg kell fürödnie a Jordán folyóban, és hetedjére elmúlik a leprája.

Vagy ott van Jób, az Ószövetség nagy szenvedője, aki egyik pillanatról a másikra elveszíti mindenét, a családját, a gyermekeit, mert a sátán azt mondja, hogy ha nem lesz semmije, akkor majd elfordul Istentől. De amikor mindent elveszít, amikor egyedül marad, akkor is egy olyan hitvallás hagyja el a száját, ami nekünk is éles késként szúródhat a lelkünkbe és elszégyeníthet: „…az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve”.  (Jób 1, 21b)

És van, amikor Isten mondja azt, hogy hagyd hátra mindened, mert sokkal nagyobb gazdagságot tartogatok neked: mint Ábrahámnál. Gazdag, elismert ember volt ő, az eredeti neve, az Abrám is ezt jelenti: magasztos atya. Juhai voltak, biztos egzisztenciája, háza, szolgái, felesége. Egy valami hiányzott: a gyermek. Isten pedig azt mondta 75 éves korában, hogy indulj el egy másik helyre, ami nem tudod, hogy hol van, nem tudod, hogy mi vár rád – de én veled leszek mindvégig. Ábrahám pedig új nevet kapott, ami azt jelenti, hogy sok nép atyja, gazdag földet, gyermeket és szövetségeket. Egy tisztasági szövetséget, a körülmetélést, hogy látni lehessen testileg is, hogy ki az Úré, és egy kegyelmi szövetséget, amely kimondta, hogy Isten minden hibája ellenére is szereti a népet és szeretni is fogja.

Péter azt írja, hogy ez a szeretet, ez a ragaszkodás szinte felfoghatatlan volt sokak számára – és legyünk őszinték, nekünk is. Az üdvösségnek ezt a forrását keresték és kutatták a próféták. Isten pedig kijelentette nekik, hogy eljön a Krisztus és szenvedni fog az emberért, de Isten meg fogja őt dicsőíteni, fel fogja támasztani. Nem tudták a próféták, hogy melyik időszakban jön majd el, de abban biztosak voltak, hogy el fog jönni, mert megmondta nekik Isten.

Kétezer éve pedig eljött a Krisztus gyermekként ebbe a világba. Sokan voltak, akik felismerték benne az Isten fiát, de sokan voltak, akik nem értették őt. A mai kalauz szerinti igében a magvető példázatának magyarázata, illetve annak bevezetése olvasható a Mt 13-ból. A tanítványok értetlenkedése van előttünk, amikor odamennek Jézushoz és azt kérdezik tőle: miért beszélsz nekik példázatokban? Jézus pedig azt mondja nekik, hogy azért, mert megkeményedett a nép szíve, és ha valaki nem nyitott szívvel hallgatja a példázatokat, akkor hiába hallja, nem fogja megérteni. Ézsaiást idézi, aki az elhívásánál azt kapja Istentől: ezt mondd a népnek – hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! (Ézs 6, 9) De tovább megy és azt mondja Jézus: A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.

És itt mondja el Jézus azt a mondatot, amelyet Péter is idéz a levelében: Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották. Látni és megérteni, olvasni és megérteni – csodálatos dolog, amikor az ember megérti a kereszt titkát. Jézus ezt nekem mondta, Jézus ezt értem tette!

Ilyenkor szinte belőlünk is kiszakad, amit Péter ír: Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Nekem is előkészítette, nekem is fel van írva a mennyben a nevem. Krisztusért nekem is élő reménységem van!

Ezen örvendezünk, bár – írja Péter – meg vagyunk szomorodva különböző kísértések miatt. És bár kísértései mindenkinek vannak, sokan közülük nem foglalkoznak ezekkel, mert nem is feltétlenül annak fogják fel. Aki viszont Krisztusban új teremtés, az már látja, hogy mi az, ami nem az Istentől van. És amikor látom, hogy mi az, aminek nem kellene úgy lennie, ahogy van, akkor elszomorodom. Elszomorodom a világban fellelhető dolgok sodrása miatt, elszomorodom amiatt, hogy olyan dolgokat állítanak be természetes és elfogadott dolgoknak, amiről tudjuk, hogy nem kedves az Istennek. Elszomorodom amiatt, hogy bár az egyháznak a békesség evangéliumát kellene hirdetni, nincs békesség az egyházban. Elszomorodom amiatt, hogy bár próbálom, próbáljuk megmutatni, megélni, hogy milyen az, amikor az Isten közelségében élem az életem, mások egy mondattal, vagy valamilyen cselekedettel földig rombolják azt, amit felépítettünk.

De aztán elszégyellem magam, mert az emberek minden hibája ellenére él az egyház, mert nem rajtam múlik. Isten munkálkodik ma is, és ha Ő ma is munkálkodik, akkor nekem nincs más dolgom, csak azt, hogy még inkább kérjem Istent, hogy növelje a hitemet.

Mert a megpróbált hit, amely megállt mindenféle kísértések közepette is, sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál is. Jézus azt mondja, hogy ez a hit a mi legfontosabb mennyei kincsünk. Egy olyan kincs, amit sem a moly, sem a rozsda nem emészt meg, és a tolvajok sem lopják el. (Mt 6, 20)

Szeressük ezt az Istent, akit nem látunk ugyan szemeinkkel, de érezzük, tudjuk, hogy Ő is szeret minket. Higgyünk, mert a hit az, ami mindig a miénk marad, bármi is történjen. Ha hiszünk, mindennél értékesebb van a birtokunkban, ami értékesebb a tűzben kipróbált aranynál is! Az Úr velünk!