A mai alkalommal Jézusról és az őt körül vevő emberekről szeretnék beszélni. Azokról az emberekről, akik hol Jézus gyermekkorában, hogy felnőttkorában voltak ott mellette. Akikre nagy hatást gyakorolt, akik egy-egy ilyen találkozás nyomán lettek hívőkké, vagy éppen erősödtek meg a nem biztos, hogy túl szilárd hitükben.

Egy valamiben egészen biztosak lehetünk: akivel Jézus találkozott, az biztosan megváltozott. Jézusnak a személyisége, kisugárzása olyan volt, hogy amellett nem tudott az ember elmenni, csak úgy. Amikor ő megszólalt, vagy talán az is elég volt, hogy ha megjelent, akkor azonnal feszült figyelem lett úrrá a környezeten.

Ma is vannak ilyen emberek – ha visszaemlékezünk, talán eszünkbe jut egy olyan valaki, aki hatással volt ránk is. Vagy a fiatalok: biztos van egy olyan tanár, aki kedvenc, akire hallgattok, mert felnéztek rá. Egy nagybetűs Ember, aki bölcsességével, jellemével, egész valójával olyan benyomást tett ránk, hogy immár a mi számunkra sem volt kérdés, kire szeretnénk hasonlítani. Kellenek ezek az emberek, mert hiszem, hogy az Úr ma is az ő példájukon mutatja meg, hogy van érték ebben a világban.

Alapjában kétféleképpen reagáltak az emberek Jézus mondanivalójára: voltak olyanok, akik ámulattal, csodálattal hallgatták, mások azonban nem igazán szerették, ha Jézus felbukkant. Ők azt szerették inkább, ha rájuk figyelnek, így amikor megérkezett a „konkurencia”, akkor azonnal kitaláltak valamit, hogy Jézust valahogyan eltávolítsák.

De kik is voltak azok, akikre Jézus valahogyan benyomást tett? Először is ott vannak a jeruzsálemi papok – de nem ám akkor, amikor Jézus felnőttként jelent meg, hanem akkor, amikor még gyermekként. Talán emlékeztek arra a történetre, amikor Jézust ott felejtik a szülei három napra a fővárosban. Gondolhatnánk, hogy mennyire megrémült ez a 12 éves gyermek.

Ha csak magamból indulok ki, akkor én azért egy kicsit féltem volna egyedül egy olyan helyen, ahol nem igazán vagyok otthon, nem ismerek egyetlen egy embert sem. Elég ijesztő, nem igaz. De Jézus nem nagyon jött zavarba. Azt is mondhatnánk: az emberekkel való kapcsolatfelvétele már akkor is egészen jó volt. Tudta, hogy kihez hogyan kell beszélni, hogy kit mi foglalkoztat – így mondják ma is: a vesémbe lát.

Jézus leült ott az emberek közé, aztán elkezdett beszélgetni egy, majd több emberrel, a végén pedig mindenki őt hallgatta – szájtátva. Annak idején több olyan ember volt, akit így hallgattam. Gimnazistaként voltak mellettem olyan idősebb lelkészek, tanítók, akik, ha megszólaltak, akkor olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani. A mondanivalójuk tele volt tartalommal és mi, fiatal suhancok, nagy kamasz fiúk és lányok, ugyanígy szájtátva hallgattuk őket. A történet szerint Jézus az őt számonkérő édesanyjának mondja azt, hogy „miért kerestetek engem, hát nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám házában kell lennem”? Ott pedig mi intettünk csendre mindenkit, mert ott nekünk kellett a mi mennyei Atyánk dolgaival törődni. Nem értünk rá halandó dolgokkal törődni, hiszen ránk az Isten országának örömhíre várt.

Jézus azonban felnőtt, de a felnőtt hallgatóság továbbra is várt rá. Sok egyéb alkalom mellett itt van ez a nagy tanítás a Mt-ból, amikor is emberek százai várnak rá. Szinte hallani a Hegyi beszéd előtt az emberek sugdosását, amikor egymásnak mondják, mint egy nagy megjelenés előtt: hallottál már erről az emberről? Azt mondják róla, hogy Isten fia. Azt mondják, hogy már gyermekként úgy beszélt, mint aki értelemmel beszél. Olyan dolgokat mondott el már akkor is az Istenről, amit soha nem hallottunk még így, ebben a formában. És most itt van, remélem, hogy most is mond valamit, ami érdekes lesz. Sokat hallottam már róla, kíváncsi vagyok, vajon milyen lesz.

Jézus pedig, amikor meglátja a sokaságot, leülteti maga mellé a tanítványokat, és elkezd beszélni. A boldogságról, a törvényről, az adakozásról, az imádságról, a böjtről, az Isten gondviseléséről, a kősziklára épített házról. De sokszor hallhattunk ezekről a történetekről. Talán nem is véletlenül.

Amikor mi itt állunk fent a szószéken, akkor prédikálunk. Amikor Jézus felmegye a hegyre és elkezd beszélni az emberekhez, akkor ő is ezt teszi. Elmond egy nagyhatású prédikációt. Talán nem is veszik észre az emberek, de mindenkit megszólít. Ki ezzel foglalkozik, ki azzal, ki ilyen származású, ki olyan. Mindegy Jézusnak, mert ahogyan annak idején gyermekként sem okozott neki gondot, hogy megszólítson embereket, ma sem okoz neki gondot.

A minap egy édesanya írt rám, hogy a gyermekével eljönne egyszer istentiszteletre, de hát nagyon messze állt eddig tőlük ez az egész miliő. De ahogyan Jézusnak annak idején sem okozott gondot, hogy megszólítson embereket, úgy ma sem okoz neki gondot.

Egy huszárvágással pedig át is térhetünk a másik mai Igére: ha már gyermekek. Érdekesség, hogy Jézusnak gyermekként is volt dolga felnőtt hallgatósággal, de felnőttként is volt dolga gyermekekkel. Igaz, hogy nem volt olyan egyszerű – de ez nem Jézusnak a hibája volt. Ő talán először észre sem vette, hogy mit szeretnének a szülők.

Ekkor is tanította a körülötte levőket és a tanítványok talán joggal gondolhatták azt, hogy Jézus most nem ér rá ilyen jelentéktelen dolgokra, minthogy megáldja a gyermekeket. És milyen jó, hogy gyermekeket kísérők, a szülők, nagyszülők, tanítók, nem hagyták annyiban ezt a dolgot. Távol állt tőled ez a dolog eddig? Drága édesanya, ne hagyd, a legjobb helyen vagy itt az Isten házában a gyermekeddel együtt.

Drága fiatalok! Ti se hagyjátok magatokat! Ha az Isten közelségéről van szó, legyetek határozottak. Mert van egy nagyon szomorú része ennek a történetnek: amikor a felnőttek, sőt, tovább megyek: a tanítványok az akadály Isten és ember között. Ez olyan szomorú – de van egy jó része is: Jézus figyel és észrevesz! Ő megtalálja azt a lehetőséget, ahol találkozhat veled, elhengeríti azokat az akadályokat, amik utadat állják.

Hogy miért fontos ez? Azért, mert ha mi már nem leszünk, ti lesztek. Akár itt is. Nélkülünk is épül az Isten országa, de azért valahol mégis, talán jelentéktelen fogaskerekek vagyunk ebben a folyamatban. Ahogy ti is részesei lehettek ennek. Krisztus felnőttet és gyermeket is vár magához – mondjuk mi is mindig bátran: nekünk a mi mennyei Atyánk házában kell lennünk! Ámen