Gondolkodtam azon, hogy erre az alkalomra mit is hozhatnék útravalóul a karácsony előtt. Vajon melyik lenne az a bibliai igeszakasz, amely legjobban leírja a várakozás izgalmát, a próféciák beteljesedése után való sóvárgást, az első karácsonyi történések előtti izgatott váradalmakat, vagy akár a karácsonyi történetek közül valamelyik érdekes részletet.

Rögtön ott vannak az ézsaiási, zakariási, zsoltáros próféciák, amelyek évszázadokkal a Messiás születése előtt már vágyat ébresztenek a nép szívébe. Majd ott vannak az evangéliumok, amelyekben annyi részletét megismerhetjük Jézus születésének. De vajon melyik legyen az, amelyet ki kellene emelni? Mert hogy az összeset azért mégsem olvashatom fel, hiszen akkor itt ülhetnénk napestig – én bizonyosan élvezném, de a testvérektől mégsem kérhetek ilyet.

Olyan sok evangéliumi beszámolót fogunk hallani ebben az esztendőben is, hiszen előttünk áll a Szenteste, az első, majd a második nap. De lesz is iskolai kibocsátó istentisztelet, idősek otthonai köszöntés. Szóval hangzik majd az evangélium, az örömhír – de mire is számíthatunk?

Legyen a pásztorsereg, amely hasonlít hozzánk? – olyan kis szegényen, szerényen eléldegélnek ők, aztán egyszer csak megjelenik egy angyali sereg, akik elmondják nekik, hogy menjenek Betlehembe. Tudnánk velük azonosulni, mert első meglepettségükben el is indulnak, mert csak hajtja őket a kíváncsiság – mi vajon nem azt tettük volna?

Legyenek a napkeleti bölcsek? Akit érdekel a filozófia és szeret elgondolkodni az élet nagy kérdésein, valamint szereti kémlelni a csillagos eget, ahhoz talán közel áll az ő indokuk, hogy egy új csillag megjelenésekor miért is indulnak el. De sokan nem látták meg a betlehemi csillagban a különlegességet és nem is indultak el – mondhatni: lemaradtak a nagy eseményről.

Legyen József és Mária története? Mária öröme, József vívódása, hogy most mit is csináljon a jegyesével? Kérdéseket vetne fel bennünk is az ő helyzetük: hogy tudnám én elfogadni, hogy Isten gyermekét fogom megszülni, vagy azt elfogadni, hogy egy olyan asszonyt kell magam mellé venni, akit Isten kiválasztott, hogy a Megváltót szülje meg erre a világra?

Emeljem ki Heródest, aki fél egy újszülöttől, mert veszélyt jelenthet a királyságára? Vagy az írástudókat, akik ahelyett, hogy a hírre, hogy megszületett a Megváltó, elindulnának Betlehembe, de futva, mert végre itt van a várva-várt Messiás – nem ezt teszik, mert hirtelen ők is elgondolkodnak azon, hogy akkor most velük mi is lesz? Hova lesz a tekintélyük most, hogy itt van az Isten Fia?

Nem akarok én kiemelni senkit, inkább egy kis utazásra hívok mindenkit. Képzeljük el, hogy mi vagyunk benne a történetben! Mi vajon hogyan reagálnánk? Őszintén! Bevállalnánk ezek közül a szerepek közül akár egyet is? Nem biztos… Megijednénk, ha egyáltalán elgondolkodnánk rajta. Ha egyáltalán meghallanánk a Messiás érkezését jelző kopogást.

Mert ebben a történetben, most akárkinek a helyzetét is nézzük, megtörtént az, amelyet felolvastam. Élik a maguk kis életét, és egyszer csak kopogtat valaki, aki változást hoz az életébe. Akar-e ajtót nyitni? Testvérek, Isten nem olyan, hogy amikor elküldi a Fiút, akkor fogja, ránk rúgja az ajtót, és azt mondja, hogy: tessék, itt van, nézd, higgy! Isten választás elé állítja a bibliai történet szereplőit is, meg bennünket is!

Kinyitod-e azt az ajtót és beengeded-e Krisztust? Tudom, hogy nem mindig egyszerű az az egyszerű válasz. A legjobban persze úgy hangozna, ha minden alkalommal egy igent hallanánk. De vannak bennünk kérdések, amelyekre szeretnénk választ kapni. Kritikusak vagyunk, ifjak és idősek egyaránt. Jézus egyvalamit kér ebben az igében: ott áll az ajtó előtt – adj neki egy esélyt. Engedd be, hadd mutassa meg neked ő, hogy ki is ő valójában.

Két választása van az embernek: vagy megteszi, vagy nem. Mi van az egyik, és mi van a másik esetben? Kezdjük a rosszal: ha halljuk az ő hangját és nem engedjük be – vagyis itt van előttünk a bibliai történet, de csak legyintünk egyet – akkor nehezen fogjuk megérteni, hogy mi miért történt. Megmarad nekünk egy szép mesének, a karácsony pedig marad az ajándékozás ünnepe.

Ha azonban halljuk a hangját és be is engedjük őt, akkor valami egészen nagy csodát kapunk. A karácsony megtelik élettel. Megelevenednek a szereplők. Egyszeriben mi is benne leszünk a történetben. Örülni fogok neki, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy ha én is hiszek benne, akkor nekem is örök életem legyen.

Az ézsaiási Igénkben is két út, két ellentétes pólus rajzolódik ki a szemünk előtt. A nép sötétségben jár, de közben ott ragyog a világosság. Az ószövetség népének is két választása volt: maradhat ott, abban az állapotban, amelyben akkor poroszkált, de tudjuk nagyon jól, hogy amikor az ember Isten nélküli állapotba kerül, akkor abból jó nem sül ki.

Vagy választhatom a másik lehetőséget: ha már egyszer felragyogott a világosság, akkor felnézek, engedem, hogy eltöltsön és járok vele és benne! És figyeljük meg, hogy a Messiás érkezésének lesznek olyan velejárói, amelyek nyilvánvalóvá teszi, hogy valóban áldás az Ő megérkezése. A terhes igát, a sanyargató vesszőt leveti, eltöri, és boldogságot ad a népnek.

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom: ez nagyon sokaknak álma ma. És nem, nem csak a háború miatt – kicsit vonatkoztassunk el: nagyon sokan évek hosszú sora óta hordoznak igát, viselik el a sanyargató vesszőt. Akár családokban, akár más közösségben, és milyen csodálatos az, ha egyszer csak az ember rátalál a maga békességére ma is a Messiásban.

A kérdést tehát újra feltehetjük: Kinyitod-e azt az ajtót és beengeded-e Krisztust? Karácsony ünnepében olyan sok lehetőség lesz igennel felelni. Nyissuk meg a kilincset, ragadjuk meg az Isten felénk kinyújtott karját, és készüljünk vele erre a karácsonyra!