Ősatyák – József
Átléptünk az őstörténetek után a történelmi korba. Kr. e. 2000-1800 évezredben járunk.
Sumér nép lakja Úr-Kaszdimot, ahonnan Isten elhívja az első ősatyát, Abrámot, a későbbi Ábrahámot. Isten ígéreteket tett neki és az ő magjának Kánaán földjét illetőleg. Úgy halt meg, hogy nem részesült ezekben az ígéretekben.
Izsák: Ábrahám kész volt feláldozni fiát, Izsákot. Mivel Ábrahám hűséges volt, Isten esküvel erősítette meg az ígéretet neki. Izsák hajlandósága a halálra apjának való engedelmességből Krisztus előképéül szolgál. Az ígéretek meg lettek újítva Izsáknak (1Móz.26:3-5).
Jákób, Izsák fia volt. Az ígéretek az ő számára is meg lettek ismételve. 12 fia volt – Rúben volt a legidősebb, Benjamin a legfiatalabb. Lévi volt az egyetlen, akitől a papok származtak. József volt a legkedvesebb fia, mert szeretett feleségétől, Ráheltől született. Mindenben kivételezett vele (cifra ruhát kapott). Ezt testvérei irigykedve vették tudomásul. Mégjobban megharagudtak rá, amikor József elmondta nekik álmait: Az ifjú Józsefnek két álma volt arról, hogy családjának feje lesz: az egyikben gabonakévéje előtt hajlongtak testvéreinek kévéi (1Móz 37,5-8); a másikban a nap, a hold és a csillagok hajlongtak előtte (37,9-10). Idősebb testvéreit ezek az álmok olyan irigységre ingerelték, hogy az „álomlátót” meg akarták ölni. Először egy kiszáradt, mély kútba dobták, majd Ruben tanácsára eladták az izmaelitáknak. Ruháját vérrel kenték meg, így apjuk azt hitte, hogy kedvenc gyermekét vadállat tépte szét.
Az egyiptomi palotaőrség parancsnoka, Potifár vette meg, és mivel jó eszű, talpraesett szolgának ismerte meg, ifjú korában Józsefet nevezte ki a felügyelőjének.
Józseffel volt az Úr, és minden dolgát pontosan, szabályosan látta el.
Mivel széptermetű ifjú lett, szemet vetett rá Potifárné, és el akarta csábítani.
József ezt nem vállalta elmenekült, de Potifárné bevádolta őt a férjénél: „József erőszakoskodott vele, és házasságtörésre akarta csábítani”.
József nemcsak az álomlátás, hanem az álomfejtés ajándékával is rendelkezett, ezért Egyiptomban a börtönben megfejtette a főpohárnok (40,9-14) és a fősütőmester (40,16-23) álmát. Két évvel később a fáraó hét kövér és hét sovány tehénről, valamint hét kövér és hét száradt kalászról szóló álmát fejtette meg mint Egyiptomra következő hét szűk és hét gazdag esztendőt. Ezután tette meg a fáraó országa második emberévé (41,1-43).
József vigyáz a rábízott javakra, és minden termésfelesleget gondosan a raktárakba hordat.
Abban az időben nagy éhínség támad Júdában, és Jákob a fiait küldi Egyiptomba, hogy gabonát vásároljanak. József felismeri a testvéreit, de magát nem fedi fel előttük. Ad nekik gabonát bőségesen, de öccse, Benjámin zsákjába elrejti ezüst serlegét. Később utánuk küldi katonáit, s Benjámint mint tolvajt börtönbe akarja záratni. A testvérek azonban könyörögnek öccsükért, s inkább vállalják ők a büntetést. József ebből látja, hogy testvérei megváltoztak, már tudják egymást szeretni. József felfedi önmagát. Amikor megtudja, hogy apja is itt van a táborban, apja sátrához siet, hogy annyi év után találkozhassanak, és apja áldását kérhesse. 70 zsidó érkezik Egyiptomba, akik Gósen földjén telepednek le. 430 évig élnek ezután Egyiptomban.
0 Comments