Őstörténetek
Őstörténet = a történelem előtti idők történetei,
Az őstörténetek célja a hitvallás. Hitvallás arról, hogy a világ keletkezése, a népek, nyelvek kialakulása, az özönvíz nem magától történt, hanem Isten műve.
Megelőzte ezt egy kijelentés: „Én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről a szolgaság házából”.
Erre a szabadításra emlékezve a nép megfogalmazta az őstörténeteket, megvallották, mire képes Isten.
A Biblia első fejezeteiben 6 őstörténet szerepel sorban egymás után:
- A világ teremtése
- Az ember teremtése
- Bűneset
- Kain és Ábel
- Noé és az özönvíz
- Bábel tornya
A teremtés története:
Két teremtéstörténet létezik.
- Kezdetben– ezt a héberben az Ószövetség első betűje is kifejezi, a ב (bét) . Zárt, azaz nincs előtte semmi.
- nap: Világosság: az élet feltétele
- nap: Égbolt: az atmoszféra
- nap: szárazföld, víz és növények: lakhatóság
- nap: égitestek: munka és pihenés rendje
- nap: madarak, vízi állatok (az evolúció szerint egymásból fejlődtek ↔ Isten egymás mellé teremtette őket
- nap: Szárazföldi állatok és ember
- nap: Isten megpihent
Az ember teremtése
Nincs hétnapos beosztás, mert máson van a hangsúly. Elmondja az ember helyét és a másikhoz való viszonyát. Miért teremtette Isten az embert?
Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette Ádámot és Évát (istenképűség)
Mit jelent ez?
Uralkodás, gondozás, Istennel való kommunikáció képessége.
Bűneset:
Ádám és Éva az Édenkertben minden fáról ehetett, kivéve a jó és a gonosz tudásának fáját. Ez egy próba az ember számára.
Így jön be a világba a bűn. Az eredendő bűn = mindenkiben ott van az engedetlenségre való hajlam.
Beszélő kígyó = sátán.
Módszere:
- megkérdőjelezi Isten szavát
- túloz
- nyíltan tagadja Isten állítását.
Legfontosabb célja, hogy eltávolítson minket Istentől.
A bűn következményei:
a, fáradtságos munka
b, az asszony nehezen szül
c, a föld gyomot terem
De mindegyik ítéletben ott van a kegyelem is: lehet dolgozni, lehet szülni, teremhet élelem.
Isten ugyan kiűzi az embert az Édenből, de más utat készít oda: Jézus Krisztuson keresztül.
0 Comments