A bírák
A honfoglalás után fontos volt, hogy a környező népek ellentámadásaira válaszoljanak az izaeliták. Isten ezért választott olyan embereket, akik minden téren vezetni tudták az embereket.
A bírák ezért
– harci
– politikai
– vallási
vezetői lettek a népnek.
12 bírát említ a Bírák könyve, melyek két csoportra oszthatók:
-Kisbírák (Sámgár, Tólá, Jáír, Ibcán, Elón, Abdón)
-Nagybírák (Otniél, Éhud, Debóra (Bárák), Gedeon, Jefte, Sámson)
Sámson
A filiszteusok uralják Izraelt 40 éve, mert elfordultak Istentől. Manoah feleségének, aki meddő volt, azonban megígéri Isten, hogy gyermeke lesz. Vigyáznia kell azonban magára, mert a gyermek különleges lesz. Ezért egy fogadalmat kell tennie, amelynek van három alapvető szabálya.
Názír-fogadalom
- Nem ihat részegítő italt
- Nem érheti borotva a fejét
- Nem érintkezhet tisztátalannal
Sámson beleszeretett egy filiszteus lányba és szerette volna feleségül venni. Lánykérőbe menet azonban meglátott egy ordító oroszlánkölyköt, amit puszta kézzel széttépett.
Hazafelé menet ismét meglátta az oroszlán tetemét, amibe azonban méhek költöztek és a tetemből evett mézet.
Ez azonban nem volt túl jó ötlet, mert a tetem tisztátalan volt, mindaz, ami érintkezik vele, tisztátalanná válik! Ezért Sámson is az lett, pedig nem lehetett volna ilyennel érintkeznie!
Sámson esküvője a kornak megfelelően nagy esküvő volt: hét napig tartott és 30 vőfély szolgált. Sámson ekkor feltett egy találós kérdést, aminek a tétje 30 öltözet ruha volt. Ha nem találják ki, Sámson kap ennyi ruhát, ha kitalálják, Sámson ad ennyi ruhát.
A kérdés így hangzott: Étel jött az evőből, édes jött az erősből.
Miután három napon keresztül nem tudták megfejteni, megfenyegették a feleségét, hogy ha nem tudja meg tőle, akkor az apját is, őt is megégetik. Így az asszony addig sírt Sámsonnak, míg az elárulta neki, az asszony a filiszteusoknak, a filiszteusok pedig Sámsonnak.
Sámson ezért elment Askelonba, megölt harminc filiszteust, levette a ruhájukat és elvitte a harminc vőfélynek!
Mivel azonban nem gondolták, hogy Sámson visszajön, az asszonyt hozzáadták az egyik vőfélyhez. Sámson viszont szerette volna vissza az asszonyt, de akkor már az apja nem engedte őt be hozzá.
Ezzel azonban nem volt vége, mert Sámson ezért összefogott 300 rókát, összekötötte azokat a farkuknál fogva kettesével, meggyújtotta a csóvát és beengedte a filiszteusok gabonájába. Leégett a gabona is, a gyümölcsös is.
A filiszteusok ezért megégették az asszonyt is, az apját is. Cserébe viszont Sámson agyba-főbe verte a filiszteusokat! Ezután viszont Sámson elbújt a filiszteusok elől és sziklahasadékban lakott.
Sámsont azonban szerették volna elfogni a filiszteusok, ezért elmentek érte. 3000 júdai férfi elment, hogy megkötözve átadják Sámsont nekik. Sámson megengedte, hogy új kötelekkel megközözzék. De amikor előtte voltak a filiszteusok, széttépte a kötelet, felvett a földről egy szamárállkapcsot, majd megölt vele 1000 filiszteust. Ezután megnyílt a szikla és Sámson ivott, majd tovább állt.
Gázában még meg akarták őt ölni, miután bement egy parázna nőhöz, de Sámson éjfélkor kiszakította a városkaput és felvitte egy hegyre.
Sámson és Delila
Sámson beleszeretett egy filiszteus nőbe, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok városfejedelmei azonban lefizették őt, hogy szedje ki Sámsonból erejének a titkát.
Delila próbálkozott is több alkalommal:
-Ha nyers inakkal megkötözik, akkor olyan lesz, mint bárki más. (nem jött be)
-Ha új kötelekkel megkötözik, akkor elmegy minden ereje (ez megtapasztalta az 1000 halott filiszteus, csak nem volt, aki elmondja, hogy ez sem hatásos)
Ha hét hajfonatot a szövőszék fonalával befonnak, gyenge lesz (még le is cövekelte az asszony, de Sámson azt is kirántotta a földből)
Végül addig nyaggatta az asszony, amíg Sámson „halálosan megunta a dolgot”. Elárulta a titkát, Delila pedig alvás közben levágta a haját, a filiszteusok pedig kiszúrták a szemét és egy malomba vitték dolgozni.
Sámson utolsó hőstette
Miután levágták Sámson haját, újra nőni kezdett. A filiszteusok Dágón templomában (ez a filiszteusok istene) áldozati lakomát rendeztek és elhatározták, hogy Sámsont odavitetik, hogy nevessenek rajta.
Sámsont egy fiú vezette be a templomba (mekkora szégyen, hogy a nagy bírát egy fiú vezeti láncon…). Sámson azonban imádkozni kezdett Istenhez, hogy még egyszer utoljára adja vissza az erejét. Ezután megkérte a fiút, hogy állítsa oda két oszlop közé, hogy meg tudjon támaszkodni.
Ekkor viszont a két oszlopot átfogva nekifeszült és a templom ráomlott 3000 filiszteusra és Sámsonra. Így több embert ölt meg halálával, mint életében.
Sámson 20 évig volt Izrael bírája.
0 Comments