Talán ráismert mindenki erre a mondatra, amit most olvastam fel. Egy nagyon ismert történet nagyon ismert mondata. Egy olyan ember szájából hangzik el, akit akkor is ismer mindenki, ha még nem olvasta a Bibliát, csak hallott már belőle pár szereplőről. Egy olyan emberről van szó, aki kapott egy hatalmas feladatot, ti. hogy Isten népét vezesse. Most nem a pusztában, mint Mózes tette, nem hont foglalni kell, mint Józsuénak. Vezetni a népet most nem fizikálisan kell, hanem lelkileg, egzisztenciálisan, békében. Királyként egy olyan időszak után, ami tele volt háborúsággal, kétségekkel.

Salamon a király, az előtte való időszak pedig azért volt nagyon képlékeny, mert Dávid király idejében nem volt mindig túlságosan békés a helyzet. Volt olyan időszak, amikor úgy nézett ki, hogy nem is Salamon lesz az uralkodó. Mert volt neki egy testvére, Absolon, aki elvette az apjától a királyságot.

Hogy mit látunk ebből az időszakból? Azt, hogy Istennél mindig megvan a terv. Mi sem feltétlenül szeretjük, ha bizonytalan az előttünk álló időszak. Jobban szeretjük azt, ha biztosan tudjuk, hogy minden rendben lesz. Arra azért érdemes figyelni, hogy Istent ne korlátozzuk be abban, hogy mit szeretne velünk tenni. Nála van meg a tökéletes terv, még ha mi nem is mindig látunk sokkal előrébb.

Mi volt Salamonnal? Dávidnak Nátán prófétán keresztül mondja meg Isten, hogy Salamon lesz az, aki „a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre”. (2Sám 7, 12-13) Még gondolatban sincs meg Salamon, sőt, még Betsabéval, az édesanyával sem találkozott Dávid, de azt mondja Isten, hogy lesz egy fiad, akit én majd felemelek, sőt vezetem. És Dáviddal ellentétben, aki nem építhetett templomot az Úrnak, majd ez a fiú igen!

Ez a tökéletes tervezés, ez az igazán nagy előrelátás! És amikor arról beszél a Biblia, hogy Isten mindent lát és tud előre, még a bukásainkat, a hibáinkat is, akkor ez a legékesebb példa arra, hogy hogyan tudja Isten ezeket a dolgokat is a javunkra fordítani! Betsabéval ugyanis tudjuk, hogy nem volt éppen tiszta a kapcsolatuk. És Isten mégis látja benne a jót, Ő tudja, hogyan fordítsa a rosszat is jó felé! Ez az igazán nagy kegyelem.

A felolvasott 138. zsoltár Dávidé, az édeapáé. De figyeljük meg: bár nem építhet templomot, ő már lelki szemei előtt látja. Még nincs, csak egy szent sátor, amelyben az Úr szövetség ládáját tartják, de mégis, ő már úgy látja maga előtt ezt az egyszerű hajlékot, mint a legnagyobb, legszentebb, legcsodálatosabb építményt a földön. És ennek egy egészen egyszerű oka van: mert ez az Istené! Ott érzi igazán azt az ember, hogy ott van vele az Isten.

Ez az a hely, ahol kiálthat az ember, és meghallja az Isten, ott bátorít, ott önt a lelkébe erőt. Dávid, hibái, gyengeségei ellenére így gondolkodott az Istenről. Minden napja ezzel telt, teljesen természetes volt, hogy Istent valamennyi dolgába bevonja. Hogy valamennyi döntését úgy hozza meg, hogy annak a hátterében az állt: ha kedves az Úrnak, akkor megáldja.

Így egészen könnyű felnőni egy gyermeknek. Ha azt látja a szülőn, hogy ennyire szoros a kapcsolata Istennel, akkor az ő élete is ilyen lesz. Csoda-e hát, hogy amikor eljön az idő, akkor Salamon is úgy tesz, ahogy az édesapjától látta? Még mielőtt Isten megszólítaná, már bebizonyítja, hogy jó gyermek, jó tanítvány volt: 1000 áldozatot mutat be Istennek. Még ha azt is mondjuk, hogy egy gazdag ember megengedhet magának egy nagy áldozatbemutatást, ezt a mennyiséget akkor sem lehet mihez hasonlítani.

De még hátra van egy próba. Egy olyan próba, amely – ha jól belegondolunk – eléggé megválasztja az embert. Lehet, hogy merész, felelőtlen ígéret ez Istentől? Vagy nagyon is tudatában van annak, hogy mit is ajánl fel a fiatal királynak? Kérj valamit, és megadom neked!

Legyen ez most a mi próbánk is. Mi mit kérnénk? De tényleg. Amit Salamon nem kért: hosszú életet, gazdagságot, az ellenség életét? Gyógyulást? Hatalmat? Kinek mi a fontos, helyettesítse be. Vagy azt mondjuk, mint az Úr Krisztus: legyen meg a te akaratod… Vagy amit Salamon: engedelmes szívet – vagy úgy is szoktuk mondani: bölcsességet. Hogy tudjuk különbséget tenni jó és rossz között.

Napok óta az járt a gondolataimban, amit János ír az első levelében: vizsgáljátok meg a lelkeket! Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem Istentől van. (1Jn 4, 2-3) Nem értettem akkor, de azóta igen. A mi hitünk próbája is ez: az Istentől kapott bölcsesség elkérése. Hogy tudjuk, látjuk, mi az, ami az Isten akarata ma a világban.

Könnyű helyzetben lennénk? Semmiképpen. Egy Istentől elhívott királynak és egy mai keresztyén embernek is óriási felelőssége volt és van. Ott a kormányzás, a vezetés – ezt is kéri Salamon. Hogy mi a mi feladatunk, nagy kihívásunk? Az örök élet tétje. Ami túlmutat az evilágin, ahol a földi templomnál sokkal hatalmasabb vár. Mi is kérjük el Istentől a bölcsességet, hogy lássuk, mi a jó, a szerinte való!