Nem egy tipikusan karácsonyi történet a mai. Még csak azt sem lehet mondani, hogy olyan közel lenne Jézus születésének idejéhez, hiszen a Kr.e. 800-as években járunk. De akkor mégis hogyan jön Jézus születéséhez? Ígérem, mindjárt elmondom! De nézzük először a történetet:

Illés, vagy eredeti héber nevén Élijahu – ami azt jelenti, hogy Jahve az Isten – egy nagy próféta volt Izraelben. Nagyon beszédes a neve, mert egy olyan korban kell neki prófétálnia, amikor nem Istent hívják segítségül. Ugyanis van egy király, Aháb, illetve van neki egy felesége, Jezábel, aki egy idegen istenséget hoz be az országba, aki nem más, mint Baál. Ezért amikor Illés előáll, már a nevével hitvallást tesz az Isten mellett: nincs más, egyedül az Úr!

Ezzel szemben ott van Baál, aki a termékenyítő esők istene, de Isten megmutatja hatalmát vele szemben: három évre szárazsággal sújtja az országot, és hiába imádkoznak Baálhoz, nem tud segíteni, mert néma és cselekvőképtelen istenség. Nincs tehát eső, nincs gabona, nincs élelem – van viszont kilátástalanság, talán egyre jobban elmérgesedő embertelenség, egyre mélyülő sötétség. Ennek a hatását pedig mindenki érzi, még Illés is.

Azt mondja ezért neki Isten: majd én gondoskodom rólad. De egy olyan asszonyhoz küldi, aki saját magáról, meg a fiáról sem tud lassan gondoskodni, nem hogy másról. Van nekik egy lisztesfazekuk, meg egy olajos korsójuk, de ahogy haladunk előre az időben, ennek a tartalma szépen lassan apad le. És eljutunk oda, hogy már nincs, csak egy kicsi, egy maréknyi, meg egy csepp. Ez arra lesz jó, hogy még egy napot kihúzzanak, de aztán vége.

Isten megteremtette a világot, és feltöltötte a készleteit. Isten megteremtett bennünket és a mi készleteinket is feltöltötte. Tele rakott bennünket mindenféle jóval. Csordultig voltunk a szeretettel, a ragaszkodással, az emberséggel, egyszerűen a jóval. Így volt a világban is. Mindenből pont annyi volt, amennyi kellett. Ott, ahol kellett, annak, akinek kellett.

Aztán elromlott minden, és elkezdtek apadni a források. Néha lassabb, néha gyorsabb ütemben. Mikor gyorsult ez fel nagyon? Mondjuk amikor máshol keresik az emberek a boldogulásukat, és nem az Istennél? Fordulok ide, fordulok oda, csípek magamnak innen is egy kicsit, onnan is, ami jól esik. Aztán amikor Isten megvonja az áldásait, akkor hirtelen nem marad semmim. Még éppen van egy marék, még éppen van egy csepp. Ezzel majd kihúzom valahogy.

De ahogyan Illés történetében küldte az asszonyhoz ezt a prófétát, úgy küldte el a világba, hozzád és hozzám Krisztust. Amikor az embernek már alig van valamije, sokszor akkor tud Isten feltölteni újra. Kihajítom ezt is, azt is, és azt veszem észre, hogy marad egy hatalmas nagy hely, amit pedig Isten tud megtölteni.

Jézus pont jókor jött. Nagyon fogyóban voltak a készletek. Hogy meddig bírta volna ki a világ még nélküle? Azt nem tudni, de nem is nekünk, meg nem is azoknak az embereknek kellett tudni – mert tudta azt az Úr!

Jézus pont jókor jön ma is! Hozzám, hozzád is akkor toppan be, amikor a legnagyobb szükséged, szükségem van rá. Nincs már csak egy maréknyi, csak egy cseppnyi a tartalékodból? Hogy is írja Náhum próféta: Jön már a hegyeken az örömhírt hozó! (Náh 2, 1) Még egy örömhír a végére: neked már nem kell rá várnod! Itt van bent a szívben. Jézus ott lakik benned! Imában szólítsuk most meg őt!